Elhagyja a Ferencvárost Bobby Davison!

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 27. 17:33
Csató Sándor irányítja majd a másodosztályú labdarúgó-bajnokság Keleti-csoportját megnyerő Ferencvárost a szezon utolsó két bajnoki mérkőzésén, a Makó, illetve a Vecsés ellen, mert a csapat szakmai munkájának elsőszámú felelőse, Bobby Davison a DVSC II elleni mérkőzés után Angliába utazik.


A szakember hazájában kezdte meg a pro licences képzést, az utazást pedig azért kellett felvállalnia, mert más lehetősége nem nagyon volt: Magyarországon ebben az időpontban nem indul hasonló szintű képzés. Az élvonalban pedig elengedhetetlenül szükséges a vezetőedzők számára a pro licences végzettség, a zöld-fehérek pedig harmadik nekifutásra már kiharcolták a feljutást.

A Ferencváros szerette volna megváltoztatni az időpontokat, de ehhez nem járultak hozzá. Így a felkészülés, valamint a két mérkőzés levezénylése Davison segítőjére, Csató Sándorra marad.

A zöld-fehéreknél nem Davison az egyetlen, aki edzői tanulmányokat folytat: Dragóner Attila hétfőn, Lipcsei Péter kedden tett sikeres vizsgát, így mindketten megszerezték az edzői A-licences végzettséget.

Lipcseit a harmadosztályú tartalékcsapat edzőjének nézték ki a Ferencvárosnál, az Üllői úti közönség egyik kedvencének azonban még játékosként is vannak tervei az élvonalban.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu