NB I, 1. FORDULÓ, SZOMBAT ESTI MÉRKŐZÉSEK:
Újpest-Pápa 0-1 (0-1)
Gólszerző: Marics (80.)
Gólszerző: Marics (80.)
Mészöly Géza, a lilák vezetőedzője szerint tanítványai teljesítménye jócskán elmaradt a várttól, egyénileg és csapatként,
illetve támadásban és védekezésben sem azt nyújtották kilencven percen
keresztül, amit várt tőlük.
"A védekezés elcsúszásait a második félidőre rendeztük, azonban támadásban nem domináltunk. Volt ugyan két nagy lehetőségünk, amelyek gólt éremeltek volna, és a második félidőben fizikailag is a Pápa fölé nőttünk, de 0-1-nél nem volt meg az a plusz, amivel gólt vagy gólokat szerezhettünk volna. A jövőben sokkal többet kell futni, harcolni, és azt várom a csapattól játékban, amit az utolsó két felkészülési mérkőzésen jól megvalósított."

Pécs-Haladás 1-0 (0-0)
Gólszerző: Horváth Zs. (80.)
Kiállítva: Halmosi (56.) - Haladás
Kölcsönös óvatoskodás jellemezte az első félidőt, igazi helyzet szinte nem is akadt. A szünet után Halmosi kiállításával bátrabb lett a hazai csapat és kihasználta emberelőnyét. A 80. percben a csereként beálló Horváth Zsolt érkezett, és nyolc méterről előrevetődve a kapu jobb alsó sarkába fejelt (1–0). A sikerhez Dibusz kapus nagy védéseire is szükség volt.
KORÁBBI EREDMÉNYEK:
Debrecen-Vasas 5-2
Diósgyőr-Zalaegerszeg 4-1
VASÁRNAPI PROGRAM:
Bp. Honvéd-Győr 16.00
Kaposvár-FTC 18.00 - ÉLŐben a SportHíradón!
Paks-Kecskemét 19.00
Siófok-Videoton elmarad