Egy német állítaná meg a németeket

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 6. 16:52
Berti Vogts egykoron komoly sikereket ért el a német válogatottal, ám azeri kapitányként most saját nemzetére „tör” az Európa-bajnoki selejtezők A-csoportjában. A svédek presztízsmeccset vívnak a „magyar” hatosban, a franciák fogatában ugyancsak a második hely a tét.


 

A Nationalelf képtelen hibázni selejtezőcsoportjában, és noha pénteken paraszthajszálhíja volt attól Bécsben, hogy először pontot hullajtson, Mario Gomez közvetlenül a lefújás előtt másodszor is villant.

A németeknek amúgy is nagyon megy a volt szovjet tagállam ellen: három találkozón tizenkétszer voltak eredményesek, a szeptemberi, kölni találkozó 6-1-es mészárlást hozott.

A vb-ezüstérmesnek az is beleférhet, hogy több kulcsembere el sem utazik Bakuba, az osztrákok ellen összefoltozott Sami Khedira játékától is eltekint Joachim Löw. A szövetségi kapitány mégis óvatosságra int.

„A törökök kikaptak ott, és Azerbajdzsán hazai pályán nem kap túl sok gólt. A játékosoktól ezért azt kérem, így, a szezon végén mozgósítsák utolsó erejüket, és tegyék oda magukat.”

A németeknek éppen egy német, Berti Vogts pörkölhet oda. Az azeri kapitány most mégis inkább a belső harcokkal van elfoglalva, a helyi újságírók egyenesen wc-papírral(!) dobálták meg múlt heti sajtótájékoztatóján.

A szakvezető érthető módon nehezen viselte az enyhén burkolt kritikát, és elismerte, ilyen körülmények között nem tud száz százalékban a munkájára koncentrálni.

Magyar szempontból – természetesen a San Marinó-i meccs mellett – a svéd-finn összecsapás lesz a legérdekesebb, amely amellett, hogy presztízspárharc, a csoport második helyére is komoly befolyással bír.

A Háromkoronások Zlatan Ibrahimovic nélkül is hengereltek pénteken Moldovában, és noha az ellenkezőjében bízunk, valami hasonló várható a Rasundában is.

A D-csoportban hatalmas a tülekedés a franciák mögött, és a végső sorrend szempontjából egyáltalán nem elhanyagolható, milyen eredmény születik a bosnyák-albán mérkőzésen.

 

A-CSOPORT
Azerbajdzsán-Németország, 19 óra
AZ ÁLLÁS:
1. Németország 6 6 0 0 19 2 17 18
2. Belgium 7 3 2 2 15 10 5 11
3. Törökország 6 3 1 2 9 7 2 10
4. Ausztria 6 2 1 3 10 10 0 7
5. Kazahsztán 6 1 0 5 2 15 −13 3
6. Azerbajdzsán 5 1 0 4 4 15 −11 3

C-CSOPORT
Feröer-szigetek-Észtország, 20:30
AZ ÁLLÁS:
1. Olaszország 6 5 1 0 14 1 13 16
2. Szlovénia 7 3 2 2 9 4 5 11
3. Szerbia 6 2 2 2 8 9 −1 8
4. Észtország 6 2 1 3 7 9 −2 7
5. Észak-Írország 5 1 3 1 3 3 0 6
6. Feröer-szigetek 6 0 1 5 3 18 −15 1
D-CSOPORT
Fehéroroszország-Luxemburg, 19:00
Bosznia-Hercegovina - Albánia, 20:15
AZ ÁLLÁS:
1. Franciaország 6 4 1 1 9 2 7 13
2. Fehéroroszország 6 2 3 1 4 2 2 9
3. Albánia 5 2 2 1 4 4 0 8
4. Románia 6 2 2 2 8 6 2 8
5. Bosznia-Hercegovina 5 2 1 2 6 7 −1 7
6. Luxemburg 6 0 1 5 1 11 −10 1
E-CSOPORT
Svédország-Finnország, 20:00
San Marino-MAGYARORSZÁG, 20:30
AZ ÁLLÁS:
1. Hollandia 6 6 0 0 21 5 16 18
2. Svédország 5 4 0 1 15 6 9 12
3. MAGYARORSZÁG 6 3 0 3 15 13 2 9
4. Moldova 6 2 0 4 7 9 −2 6
5. Finnország 5 2 0 3 11 6 5 6
6. San Marino 6 0 0 6 0 30 −30 0

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu