Diego Maradona cáfolja, hogy lemondana

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 14. 09:57
Meg sem fordult a fejében a lemondás gondolata – ezt Diego Maradona nyilatkozta Mar del Platában az őt erről faggató újságíróknak. Az argentin labdarúgó-válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitánya sajtóértesülések szerint összekülönbözött Julio Grondonával, a szövetség elnökével, mivel az más véleményen volt a másodedző személyét illetően, mint a kapitány.


Még le sem ülhetett a kispadra argentin kapitányként Diego Maradona, és sajtóhíradások szerint már a lemondását fontolgatta.

Sajtóértesülések szerint a válogatott másodedzőjének személyében nem értett egyet az új kapitány, valamint a szövetség elnöke, Julio Grondona. A sportvezető ugyanis Sergio Batistát és José Luis Brownt nevezte volna ki Maradona segítőjéül.

Az egykori legendás tízes azonban egy másik 1986-os világbajnokot akart maga mellett tudni, ez pedig nem más, mint Oscar Ruggeri. A válogatott korábbi emblematikus alakja azonban köztudottan rossz viszonyt ápol Grondonával, ő pedig emiatt elzárkózik Ruggeri kinevezésétől.

A helyzet odáig fajult, hogy a hírek szerint Maradona és egyik segítője, Carlos Bilardo ultimátumot adott Grondonának: vagy Ruggerit nevezik ki, vagy lemondanak posztjukról.

Egy nappal később Maradona cáfolta azokat a híreket, amelyek a lemondásával foglalkoznak.

„Soha nem gondoltam arra, hogy távozom. Továbbra is én vagyok a kapitány” – nyilatkozta a 48 éves szakember.

Megszólalt Ruggeri is, aki elmondása szerint nagyon hálás Maradonának azért, hogy rá gondolt, mint másodedző. A Real Madrid egykori védője hozzátette, hogy nagyon szeretne a válogatott mellett dolgozni, és reméli, meg tudja győzni Grondonát is ennek szükségességéről.

Az argentin válogatott Skócia ellen lép pályára szerdán.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu