Détári a Fradi szakvezetője - hivatalos

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 30. 12:03
Kedden délután rendkívül sajtótájékoztatót tartott a Ferencváros labdarúgócsapata, ahol bemutatták az új szakmai igazgatót, Détári Lajost. A vezetőedző Nagy Tamás maradt, viszont új kapusedzőt neveztek ki, Balogh Tamás személyében.


A Vecsés szakmai igazgatója a szezon végéig szerződött a fővárosiakhoz, míg a korábban Prukner László segédjeként dolgozó Nagy 2013 nyaráig szóló szerződése érvényben marad.

„Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, úgy gondolom, 48 évesen készen állok a feladatra - nyilatkozta Détári. - Nem szeretek ígérgetni, a munkában hiszek. Minél több pontot kell szereznünk, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég."

Orosz Pál, vezérigazgató Détárival kapcsolatban kijelentette, hogy az eredményekért "teljes mértékben őt terheli a felelősség". Hozzátette: a csapat jelenlegi helyzetében fontos, hogy egy példaértékű játékosmúlttal rendelkező személy irányítsa a munkát.

„Igyekszem segíteni majd a munkát, remélem, hamar összehangolódunk" - ezt pedig Nagy Tamás vezetőedző mondta.

A hír annyiban meglepő, hogy Détári Lajos csütörtökön a SportHirado.hu-nak elmondta, hogy szó sincs, arról, hogy a zöld-fehérekkel tárgyalna, kedden mégis sor került a frigyre.

A 61-szeres magyar válogatott, a Fradi színeiben 1993-ban 13-szor pályára lépett  egykori középpályás akkor honlapunknak arra hivatkozott, hogy nincs meg az NB I-es edzőséghez szükséges pro licensze, ezért sem vállalhatná a feladatot.

Ez mégsem bizonyult akadálynak, a problémát pedig úgy oldották meg, hogy a vezetőedzői székben tartották Nagy Tamást, akivel közösen végzik majd a munkát.

Prukner László augusztus 16-án mondott le, azóta felmerült Pintér Attila neve, tárgyaltak László Csabával a vezetők, de nem tudtak megegyezni. Ezután Selymes Tiborról volt szó, aki viszont nem akart hazatérni Romániából. Ezalatt Nagy Tamás ült a kispadon, akivel a Ferencváros 2-1-re kikapott a Haladástól, majd vasárnap 2-0-ra a Vasastól.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Détári: A Fradi most nem aktuális
EXKLUZÍV! Détári Lajos lesz a Ferencváros vezetőedzője? A hír talán nem is annyira alaptalan, hiszen az egykori világválogatott labdarúgó alighanem előkelőbb szerepet is el tudna képzelni magának a másodosztályú Vecsés...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: detari_lajos
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu