Conte tagadja a bundavádakat

Szerző: SHLétrehozva: 2012. május 28. 21:42
Antonio Conte határozottan tagadja, hogy ő vagy korábbi játékosai bundáztak volna. A szakember kitart amellett, hogy a Siena tiszta eszközökkel jutott fel az élvonalba, jelenlegi klubja, a Juventus pedig támogatásáról biztosította őt és a szintén besározott Leonardo Bonuccit.


 

Hétfő este újabb botrány rázta meg az olasz futballtársadalmat: a Lazio csapatkapitányát, Stefano Maurit letartóztatták, de Domenico Criscitót és Antonio Contét is rendőrök keresték fel.

A Juventus jelenlegi edzőjét azzal vádolják, hogy még a Siena mestereként tudomása volt arról, játékosai összejátszottak a Novarával, ami komoly befolyással bírt a bajnokság végkimenetelére.

„A múltam játékosként és edzőként önmagáért beszél, kérdezzék csak meg a csapattársaimat, a játékosaimat és az ellenfeleket” – védekezett a 42 éves tréner sajtótájékoztatóján.

„A Siena tavalyi feljutása a kemény munkának köszönhető. Fantasztikus évünk volt, hiába is próbálnak meg minket utólag lejáratni.”

A Juventus Leonardo Bonucci révén is érintett a botrányban, a védő még a Bari alkalmazásában állt, amikor az Udinese ellen állítólag megbeszélt eredmény született.

A Bianconerik elnöke, Andrea Agnelli szerint a klub kutya kötelessége, hogy kitartson Conte és a labdarúgó mellett.

„Szomorú látni, mi zajlik a futball világában, de Conte nem bűnös. Az állítólagos szerepe elhanyagolható, és amúgy is egy őszinte, nagyszerű ember.”

„A Juventus mint klub és én személy szerint is kiállok mellettük. Reméljük, hogy Leónak kiváló Európa-bajnoksága lesz, az edzőnk pedig Antonio marad, aki a Bajnokok Ligájában is vezet majd minket” – mondta határozottan Agnelli.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu