Canales Valenciát akarta, most megkapta

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 5. 09:05
Végleges szerződést nem sikerült kiharcolni a Valenciának, csak kölcsönbe hozhatta el a Real Madrid tehetségét, Sergio Canalest, aki az AS szerint két évre kötelezte el magát a Denevéreknél.


A hírt mindkét klub megerősítette hivatalos oldalán, csak részleteket nem árultak el, de a fővárosi kötődésű lap tudni véli, hogy a bronzérmesnek vásárlási joga lesz 2013-ban rá, 12 millió euróért szerezheti meg véglegesen.

Mi több, a Real is beillesztett egy passzust szerződésébe, eszerint a kétéves időtartam lejárta után 15-18 millió euró körüli összegért visszavásárolhatja. Hogy ebben mi éri meg a királyiaknak nem tudni, hiszen tavaly 5-ért szerezték meg a Racing Santandertől.

„Nagy elégedettséggel tölt el, hogy egy Valencia szintű csapat érdeklődött irántam. Büszke vagyok, hogy ide igazoltam, mert itt szerettem volna játszani. Magas szinten futballoznak, és nekem is fontos mérföldkő lehet ez pályafutásom során" – mondta Canales.

A 20 éves középpályás 15-ször lépett pályára a blancók színeiben az elmúlt idényben, ám erre a szezonra létszámfelettivé vált. Azonnal nem csatlakozik a Valenciához, csak akkor, ha a spanyol válogatott búcsúzik a kolumbiai U20-as világbajnokságról.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu