Cafú hazájában, a Santosnál vezethet le

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 7. 09:22
Lehet, hogy mégsem vonul vissza Marcos Evangelista de Moraes, ismertebb nevén Cafú az aktív játéktól. A veterán labdarúgó tárgyalt a Santos együttesének vezetőivel, de még szüksége van néhány napra, hogy meghozza a döntést.


A legutóbbi szezonban már finoman szólva sem számított alapembernek az AC Milan együttesében Cafú, hiszen mindössze 15 bajnokin kapott szerepet. Ilyen előzmények után nem volt meglepetés, hogy a felek nem hosszabbítottak egymással szerződést.

 

Bár korábban úgy tűnt, hogy az egykori világklasszis visszavonul az aktív játéktól, lehet, hogy mégis vállal még egy évet hazájában, Brazíliában.

 

A 38 éves futballista a Globo Esporte televíziós csatornának adott nyilatkozatában elmondta, hogy a Santos futballcsapatánál köthet ki.

„Már tárgyaltam a vezetőkkel, de még kell egy kis idő, hogy meghozzam a döntést a folytatásról. Édesapám halála után ugyanis szeretnék több időt tölteni a családommal.”

 

A 142-szeres válogatott jobbhátvéd pályafutása során megfordult a Sao Paulóban, a Real Zaragozában, a Palmeirasban és az AS Romában. A Milanhoz 2003 nyarán szerződött.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu