Bogdan Apostu a Nyíregyháza új csatára

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 27. 10:54
Izraelből érkező román csatárral erősít a Nyíregyháza Spartacus labdarúgó csapata: Bogdan Apostu személyében egy ismerős arc érkezik július 7-én a szabolcsi megyeszékhelyre, mivel a 25 éves támadó már a téli felkészülést is jövendőbeli egyesületénél töltötte, de akkor az üzlet az utolsó pillanatban meghiusult.


Bogdan Apostu már a télen Nyíregyházán készült, két Ligakupa mérkőzésen pályára is lépett a Szpari mezében. Először a Kispest ellen bizonyíthatott idegenben, ahol egy gólpassz után maga is eredményes volt, majd ugyancsak idegenben a Debrecen ellen is a hálóba talált.

 

Nem volt rossz ajánlólevél a nyírségi vezetők számára, így aztán azonnal szerződést is ajánlottak a román támadónak. Már úgy nézett ki, hogy létrejön az üzlet, amikor bejelentkezett érte Izraelből a Bnei Sahnin FC labdarúgó csapata és mivel lényegesen több pénzt ajánlottak a labdarúgónak, így a csatár végül odaigazolt.

 

Az előző fél évben hat találat mellett nyolc gólpasszal is segítette csapatát, amely az UEFA-kupát érő negyedik helyen zárta a bajnokságot. Mivel azonban családi és üzleti okokból adódóan szeretett volna visszatérni Európába, így kivásárolta magát jelenlegi munkaadójától és elfogadta a Nyíregyháza Spartacus ismételt invitálását, melyet már aláírásával is szentesített.

 

A két klub abban egyezett meg egymással, hogy Apostu július hetedikétől lesz a Szpari játékosa, mivel előtte egy nappal még játszania kell csapatában egy, az izraeliek számára fontos mérkőzésen. Ezt követően ül repülőre és bekapcsolódik a nyíregyházi csapat felkészülésbe a 25 éves, 186 centiméter magas baloldali támadó.

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu