Bírókat lincseltek egy nigériai bajnokin

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 3. 16:35
Elégedetlen szurkolók lincselték meg a játékvezetőt és két asszistensét az Enyimba-Heartland nigériai labdarúgó bajnoki mérkőzésen. A sípmester és segítői állapota válságos, élet-halál között lebegnek. A rendező klub nem vállal felelősséget a történtekért.


Megverték a játékvezetőt és két asszisztensét a nigériai Premier League hatodik fordulójának összecsapásán, a keleti rivális Enyimba és Heartland FC derbijén. Paul Umuagót és segítőit, Auwalu Baraut és Dauda Abdulwahidt életveszélyes állapotban szállították kórházba.

A drukkerek kedélyét egy szabályos körülmények között esett, de meg nem ítélt találat borzolta fel a találkozó 80. percében. Az Enyimba hivatalos honlapján megvédte drukkereit, és úgy vélik, olyan mértékű csalás történt, hogy azt nemhogy az elfogult, de még a pártatlan szurkolók sem tűrhették szó - és tett - nélkül.

A Nigériai Labdarúgó-szövetség (NPL) még várja a hivatalos jelentést a történtekről, addig nem kívánnak érdemben nyilatkozni a történtekről.

A szankciók - rendezők révén - mindenképpen az Enyimba csapatát fogják sújtani, a fegyelmi tárgyalásra napokon belül sor kerülhet.

A kétszeres afrikai bajnokcsapatra rájár a rúd az utóbbi időben, az együttes jelenleg a 13. helyen szerénykedik, igaz, ha megnyerik két elhalasztott mérkőzésüket, akár az élmezőnybe is beverekedhetik magukat.

A Heartland idegenbeli döntetlenjének köszönhetően továbbra is a középmezőnyben, a 11. helyen áll.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu