Beckenbauer: elvesztettük a tekintélyünk

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 7. 10:52
A Bayern München elnöke, Franz Beckenbauer szerint a Bundeligában szereplő csapatok sutba dobták a „bőrnadrágosok” iránt érzett tiszteletüket a csapat pocsék bajnoki rajtja miatt. Egy másik korábbi klasszis, Oliver Kahn pedig Jürgen Klinsmannt és a vezetőket hibáztatja az eddigi rossz szereplés miatt.



A bajorok legutóbbi három élvonalbeli találkozójukon mindössze egyetlen pontot gyűjtöttek, így hét forduló után csak a 11. helyen állnak, amely 1977 óta a legrosszabb bajnoki kezdésük.

 

A müncheniek az elmúlt három találkozó alkalmával a Werder Brementől hazai pályán kaptak ki 5–2-re, majd Hannoverben szenvedtek 1–0-s vereséget a magyar válogatott Huszti Szabolcs szabadrúgásgóljával. A múlt hét végén aztán úgy ért el 3–3-s döntetlent a Bochum ellen Jürgen Klinsmann legénysége az Allianz Arénában, hogy már két góllal is vezetett.

 

„A mítosz, miszerint a Bayern a végén mindig nyer, az elmúlt fordulókban megbukott – nyilatkozta egy Bildnek adott interjújában Franz Beckenbauer. – A kisebb klubok szemtelenek lettek, s sutba dobták összes eddigi tiszteletüket. Az egész liga ráérzett, hogy esendők vagyunk. A futball istenei elfordultak tőlünk, hiszen amíg korábban már megszoktuk, hogy szerencsések vagyunk, mostanában folyton balszerencse ér minket.”

 

„Ez azonban hamarosan megváltozik majd" – adott hangot reményeinek a „Császár”. A rossz eredmények miatt egyre kellemetlenebb szituációba keveredő vezetőedzőre, Jürgen Klinsmannra Beckenbauer szerint kemény hetek várnak a válogatottak világbajnoki selejtezői miatti bajnoki szünetben.

 

„Meg kell birkóznia a szurkolók és a média kritikáival – magyarázta a Bayern München elnöke. – De nekünk vezetőknek is meg kell őriznünk a hidegvérünket. Ami jelenleg a legfontosabb, hogy Klinsmann és a csapat közötti kapcsolat egyelőre sértetlen. Ez jó hír, hiszen ugyanez Felix Magath esetében klubunknál töltött időszakának vége felé már nem volt elmondható.”

 

„Jürgennek egyszerűen csak időre van szüksége, hogy az ötletei beérjenek” – zárta mondandóját Beckenbauer. A bajorok nyáron visszavonult legendás kapusa, Oliver Kahn azonban már nem bánt ilyen kesztyűs kézzel a csapatot ősztől irányító vezetőedzővel.

 

 

"Klinsmann mindent fenekestül fel akar forgatni, ami nagyon veszélyes" - jelentette ki Kahn. – Tisztelnie kellene a klub hagyományait, hiszen például a Milan számára sem lehetséges, hogy egyik napról a másikra a Real Madrid stílusában kezdjen el edzeni és játszani."

 

A korábbi klasszis kapus azonban még ennél is továbbment, szerinte ugyanis a klub irányítói is felelősek a kialakult helyzetért.

 

"A vezetőedző kiválasztását alaposan át kell gondolni, és a reklámérték mellett a szakmai szempontokat sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha olyan edzőt szerződtetnek, aki teljesen új úton indul el, akkor a kezdeti nehézségek idején sokkal jobban ki kell állni mellette. Klinsmannt ugyanis a bajban magára hagyták azok, akik Münchenbe hozták."

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu