Barca: ennyit ér a tudás, akarat nélkül

Szerző: SHLétrehozva: 2013. november 27. 12:22
A Barcelona kedden este 2-1-es vereséget szenvedett az Ajax csapatától Hollandiában, a Bajnokok Ligája ötödik csoportkörében. A csak büntetőből szépítő katalánok így még nem biztosították be a csoportelsőséget, egyben elszenvedte első vereségét az együttes kispadján Gerardo Martino vezetőedző is, aki kritizálta is játékosait. Hiába van meg a tudás, ha nem párosul akarattal.


 

Az Ajax az első félidőben már 2-0-s vezetést szerzett a Barcelona ellen a Bajnokok Ligája ötödik csoportkörében, amin csak Xavi tizenegyesgóljával tudtak szépíteni a katalánok, de sokat elmond a meccsről, hogy a vendégek szinte egy egész félidőn keresztül nem tudtak mit kezdeni a tíz emberrel küzdő holland házigazdával.

"Hiányzott az intenzitás, a lendület, az Ajax pedig nagyon erős volt az első félidőben - értékelt a mérkőzés után Gerardo Martino, a Barca trénere. - A második játékrész már megváltozott, sokkal inkább hasonlított egy tipikus Barcelona-meccsre. Egy kicst el kell beszélgetnünk arról együtt, miért nem tudtunk végig lendületesen játszani."

"Az igaz, hogy a továbbjutást már bebiztosítottuk korábban, az Ajaxnak pedig meg kellett nyernie ezt a meccset, hogy megmaradjanak az esélyei, de mi akkor sem engedhetjük meg magunknak, hogy úgy játsszunk, mint az első félidőben. Nemcsak most, sosem. Többet kell tennünk a labdabirtoklásért."

"Voltak olyan időszakok, amokir egy az egyben passzolgattak, mi pedig hagytuk. A pontatlanság mellett időnként nem voltunk elég mozgékonyak sem. Ezen mihamarabb változtatni kell. "Pár játékos nem vette ki a részét a védekezésből, és mivel úgy éreztem, mélyebben kell védekeznünk, Carles Puyolból ezúttal jobbhátvédet csináltam. De nyugi, középen marad az igazi helye."

Cesc Fabregas nem ért teljesen egyet mesterével, és szerinte a hozzáállás is megfelelő volt. "Sokat rohantunk, és szerintem nem volt gond a hozzáállással, vagy az elkötelezettséggel sem - tette hozzá a támadó. - Nem pánikoltunk, sokat beszéltünk egymáshoz a pályán, hogy ki hova menjen, és hogyan tudnánk javítani a játékunkon, de egyszerűen most semmi sem működött. Viszont nincsenek kifogásaink, ez nem Barca-szint volt."

UEFA BAJNOKOK LIGÁJA, 2013/2014

H-CSOPORT, 5. FORDULÓ:
AJAX (hollad) - BARCELONA (spanyol) 2-1 (2-0)
Ajax, Amsterdam ArenA, V.: Pavel Královec (cseh)

AJAX: Cillessen - Van Rhijn, Veltman, Moisander, Boilesen (Poulsen 35.) - Klaassen, Blind, Serero - Schöne (Denswil 51.), Hoesen (Duarte 84.), Fischer Vezetőedző: Frank de Boer
Cserék: Vermeer (kapus), Van der Hoorn, Denswil, Poulsen, Duarte, Andersen, De Sa

BARCELONA: Pinto - Montoya, Mascherano, Piqué, Puyol (Patric 69.)  - Song, Xavi (Sergi Roberto 74.), Iniesta - Pedro, Fabregas (Adama 82.), Neymar Vezetőedző: Gerardo Martino
Cserék: Oier (kapus), Patric, Bartra, Busquets, Sergi Roberto, Adama, Dongou

Gólszerző: Serero (19.), Hoesen (42.), ill. Xavi (50.-11-esből)
Sárga lap: Schöne (8.), Van Rhijn (59.), ill. Piqué (31.), Fabregas (39.), Iniesta (52.), Neymar (53.), Montoya (68.)
Kiállítás: Veltman (49.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 5 3 1 1 10-4 10 pont
2. Milan 5 2 1 2 8-5 8 pont
3. Ajax 5 2 1 2 5-8 7 pont
4. Celtic 5 1 0 4 2-8 3 pont

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Milan-feltámadás, Barca-blama, CFC-zakó
VIDEÓK! Nincs meg a csoportelsőség a Barcelona számára, amelyre rá sem lehet ismerni a kedd esti, amszterdami BL-meccsen, az Ajax otthonában. A katalánok védelme kétszer is kapitulált az első játékrészben, és hiába kaptak...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Első sorból zuhant ki egy Ajax-szurkoló
A tegnapi Ajax - Barcelona Bajnokok Ligája csoportmeccsen egy hazai szurkoló éppen csapata második gólját ünnepelte az első félidő utolsó perceiben, mikor kiesett a lelátón az első sorból, nagyjából hét-nyolc métert zuhant,...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu