Bánatpénzt kap Domenech: 270 milliót

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 4. 14:04
Véget ért a válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Raymond Domenech és a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) között folyó „háború”, a szakember 975 ezer eurós (270 millió forintos) kártérítést kapott, amiért szerződését felbontva felállították állásából 2010 nyarán.


A döntést Noel Le Graet, a szövetség elnöke jelentette be, miután a végrehajtó bizottság áldását adta rá csütörtöki párizsi ülésén.

Domenech eredetileg 2,9 millió eurót követelt a szervezettől, és perrel fenyegetett, ám sikerült megegyezésre jutni a feleknek. A szakember 975 ezer eurós kárpótlást kapott, cserébe pedig lemondott szerződésébe foglalt 150 ezer eurós bónuszáról.

A trénert 2004-ben nevezték ki, bár rengeteg kritika érte, végül ezüstéremig vezette a nemzeti csapatot a 2006-os világbajnokságon. Ezt követte a 2008-as Eb-, majd a 2010-es vb-kudarc, mindkétszer a csoportkörben búcsúztak a Kékek.

Utóbbi verte ki végleg a biztosítékot az FFF-nél, hiszen Domenech a kínos búcsú mellett a sajtó elé tárta, miért sztrájkolnak játékosai Dél-Afrikában, majd az utolsó csoportmérkőzés végén sportszerűtlenül nem fogott kezet a hazaiak kapitányával, Carlos Alberto Pereirával.

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu