Babos Gábor nem hibáztatja Fülöpöt

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 5. 17:26
Babos Gábor nem szedné le a keresztvizet Fülöp Mártonról a hollandoktól elszenvedett 6-1-es vereségért, az egész csapat kudarcának tartja a magyar labdarúgó-válogatott amszterdami zakóját. A Hollandiában védő kapus a SportHirado.hu megkeresésére elmondta, még hagyná dolgozni Erwin Koeman szövetségi kapitányt.



A magyar válogatott a németek elleni vereség (0-3) után Amszterdamban is beleszaladt a késbe. Babos Gábor szerint azonban nem lehet egy ember nyakába varrni a 6-1-es kudarcot.

„Mint minden játékos, Fülöp Márton is felelős a kijózanító vereségért, de nem lehet egy személyben őt okolni érte. A hollandok – akárcsak korábban a németek – világbajnoki formában futballoztak, csúcsra vannak járatva, míg mi, hetekkel a szezon befejezése után, már nem pörögtünk úgy, ahogyan azt az ellenfél erőssége megkívánta volna.”

Babos a SportHirado.hu-nak elmondta, családi körben tekintette meg a találkozót, és egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy inkább a pályán kellene tennie a magyar sikerért. A találkozó előtt egyébként 3-1-es hazai győzelmet jósolt, de utólag úgy véli, vele a kapuban sem úsztuk volna meg annyival.

Az NEC Nijmegen hálóőre azt sem tartja valószínűnek, hogy a németek ellen bravúrokat is bemutató Király Gábor csodát tudott volna tenni, és egyáltalán nem csodálkozott azon, hogy most nem ő állt a kapuban. Felkészülési mérkőzésről lévén szó ugyanis érthető, hogy Koeman Fülöpöt is tesztelni akarta.

Babos Gábor a kapitánykérdésről elmondta, ő még hagyná dolgozni Erwin Koemant – ha azonban az MLSZ-nél mással képzelik el a jövőt, már korábban meg kellett volna köszönni a munkáját, hogy legyen idő felépíteni egy új válogatottat az Európa-bajnoki selejtezőkre.

A kapus egyébként már megkezdte nyári szabadságát, és családjával rövidesen Spanyolország felé veszi az irányt, majd egy kis időt Magyarországon is eltölt, hogy kipihenje az idény fáradalmait. Az NEC-nél június végén kell ismét edzésre jelentkeznie.

JUHÁSZÉK SZÉGYELLIK MAGUKAT
Juhász Roland a mérkőzést közvetítő Sport1-en keresztül bocsánatot kért a magyar szurkolóktól a katasztofális vereségért, és úgy nyilatkozott, az egész csapat nevében szégyelli magát. A csapatkapitány nem érti, miért esett szét ugyanúgy a csapat, mint Németország ellen, noha előzetesen tudták: labdabirtoklásban nem tudják felvenni a versenyt Hollandiával. Juhász szerint az első félidőben még minden a tervek szerint ment, sőt egészen a 60. percig nem volt probléma, utána azonban értetetlen módon megroggyant a csapat.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:
HOLLANDIA-MAGYARORSZÁG 6-1 (1-1) 
Amszterdam ArenA. Vezette: Meyer (Bornhorst, Willenborg - németek)
MAGYARORSZÁG: Fülöp - Bodnár (Laczkó 75.), Juhász, Horváth (Vadócz 80.), Vanczák - Dzsudzsák, Szélesi, Huszti (Lázok 68.), Bodor - Priskin, Torghelle (Elek 56.). Szövetségi kapitány: Erwin Koeman. Cserepad: Király, Vadócz, Koman, Lázok, Laczkó, Tőzsér, Elek, Gulácsi.
HOLLANDIA: Stekelenburg - Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Van Bronckhorst - Van Bommel (De Zeeuw 80.), Van der Vaart (Affelay 80.) - Kuyt (Koeman 46.), Sneijder, De Jong - Van Persie (Huntelaar 68.). Szövetségi kapitány: Bert van Marwijk. Cserepad: Vorm, Boschker, Robben, Boulahrouz, Ooijer, De Zeeuw, Braafheid, Elia, Schaars, Babel, Afellay, Huntelaar.
Gólszerző: Van Persie (21.), Sneijder (55.), Robben (64., 78.), Van Bommel (71.),  Elia (74.) ill. Dzsudzsák (6.)
Sárga lap: Lázok (77.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Holland kivégzés - Koeman búcsúmeccsén?
VIDEÓ, nézd meg mind a hét gólt! Hiába szerzett vezetést korán a magyar labdarúgó-válogatott Dzsudzsák Balázs álomgóljával az Amszterdamban rendezett felkészülési mérkőzésen, az Arjen Robbent sérülés miatt elveszítő Hollandia...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu