Az öt legesélyesebb edző a Spurs élére

Szerző: SHLétrehozva: 2013. december 22. 11:10
A Tottenham Hotspur hétfőn jelentette be hivatalosan, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott André Villas-Boas menedzserrel, aki, bár meccsei 55 százalékát megnyerte a csapattal, számottevő eredményt még a kereterősítés után sem tudott elérni - sem Angliában, sem az európai kupaporondon. A klubvezetés gyorsan szeretné megtalálni a portugál szakember utódját, íme az öt legesélyesebb jelölt.


 

1. Tim Sherwood. Jelenleg a 44 éves szakember irányítja a Tottenham csapatát, ideiglenes edzőként. Ugyan eddig egy vereség a mérlege, miután 2-1-re kikapott a csapattal a Ligakupában a West Ham Unitedtől, de nyilvánosan is jelezte már, hogy szívesen leülne a csapat kispadjára, ahol 1999 és 2003 között játékosként már egyszer kulcsember volt. A csapat soron következő bajnokija, a szombati Southampton elleni meccs fontos állomása lehet annak, hogy egyáltalán kap-e még esélyt a klubvezetőktől.

2. Mauricio Pochettino. A Southampton fiatal argentin mesterét rengetegszer emlegeti a sajtó, mint a poszt egyik fő várományosát a White Hart Lane-en, de ő maga egyértelműsítette, hogy semmiféle kapcsolatfelvétel nem volt még közte és a Spurs vezetői között. A Sotonnal eddig rövid idő alatt is nagyon meggyőző eredményeket ért el, különösen az új szezont kezdte remekül, és nem okozott gondot neki a fiatalok és a nagyobb igazolások összefésülése egy csapattá. Egy biztos, a presztízse folyamatosan növekszik.

3. Michael Laudrup. A dán válogatott játékosból lett edző előbb megnyerte hazája bajnokságát a Brondbyvel (2005), majd meglepetésre az Angol Ligakupát a Swansea Cityvel (2013), így története során először vezette ki Európába a walesi-i kiscsapatot. Ráadásul bent tartotta az élvonalban a gárdát, átalakította a keretet, és látványosabbá tette a játékot. Nyáron a Real Madriddal is hírbe hozták, ahol a távozó José Mourinho helyére ült volna le. Nem tudni, ez a hír mennyire volt komoly, mindenestere ő jelezte, egyelőre a Swansea kispadján szeretne maradni, viszont nyilván más lenne a helyzet, ha egy Premier League-élcsapat keresi meg.

4. Frank de Boer (a képen). Az egykori 112-szeres holland válogatott játékos edzőként háromszor nyerte meg a hazai bajnokságot az Ajax-szal (2011, 2012, 2013), és hazája szövetségi kapitányának segítőjeként 2010-ben ezüstérmet szerzett a dél-afrikai labdarúgó-világbajnoságon. Daniel Levy, a Tottenham Hotspur elnöke nagyon szeretné megszerezni, a lista első helyén áll, ugyanakkor a 43 éves De Boer már jelezte, hogy ő köszöni, jól érzi  magát Amszterdamban, és csak akkor menne el, ha számára már nem lenne itt semmi kihívás. A csatának azonban egész biztosan nincs vége.

5. Luciano Spalletti. Az olasz szakember kétszer nyerte meg az Olasz Kupát az AS Romával (2007, 2008), majd 2009-ben az orosz Premjer Ligába igazolt, ahol átvette a Zenit Szentpétervár irányítását. A gárdával eddig kétszer megnyerte a bajnokágot az egyre keményebb mezőnyben, egyszer pedig a kupát, de sokan tartanak attól, hogy kiesett az európai futball vérkeringéséből. Ugyanakkor ez remek lehetőség lenne a számára, hogy 54 évesen újra reflektorfénybe kerüljön, kivásárlása azonban előreláthatóan drága lesz, mert éppen tavaly hosszabbított szerződést 2015 december 31-ig.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Akiket rühellt Villas-Boas
A Tottenham több mint százmillió fontért hét játékost vett a nyáron, de négyük szerződtetését kifejezetten ellenezte André Villas-Boas....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Tottenham: a Basel edzője is képben?
A Basel vezetőedzője és a klub is tagadja azokat a pletykákat, miszerint a Tottenham megkereste Murat Yakint....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Villas-Boas a Milan listáján
Felvette a kapcsolatot a Tottemhamtől menesztett portugál edzővel, André Villas-Boasszal az AC Milan labdarúgóklub - tudta meg a Times című angol napilap....
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: frank_de_boer
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu