Akiket rühellt Villas-Boas

Szerző: SHLétrehozva: 2013. december 19. 18:55
A Tottenham több mint százmillió fontért hét játékost vett a nyáron, de négyük szerződtetését kifejezetten ellenezte André Villas-Boas.


 

A Tottenham finoman szólva sem remekel a Premier League-ben, és – többek között – a Manchester Citytől és a Liverpooltól elszenvedett 6-0-s, illetve 5-0-s vereség az állásába került.

A kritikusai szerint azok után, hogy hét magasan jegyzett játékos is a csapathoz került a nyáron, kötelező lenne akár a bajnoki címért is harcban lenni – csakhogy a Daily Mail úgy tudja, négy labdarúgó leigazolását egyenesen meg akarta akadályozni a napokban elküldött menedzser.

A brit lap meg is nevezte őket: Erik Lamela, Nacer Chadli, Vlad Chiriches és Christian Eriksen a szóban forgó delikvensek, értük összesen 56 millió fontot fizettek ki a Sarkantyúsok.

Az ő megszerzésüket Daniel Levy elnök és Franco Baldini technikai igazgató szorgalmazta, AVB-nek a véleményét sem kérték ki, a portugál mesterre csak Roberto Soldado, Étienne Capoué és Paulinho kapcsán hallgattak.

Az is kiderült, hogy Villas-Boas kikre tartott volna igényt: szerinte Hulk, Joao Moutinho és/vagy David Villa jelentett volna számottevő erősítést a White Hart Lane-en.

AVB az Anzsi Mahacskalától elvágyódó Williant ugyancsak kiszemelte, az érte vívott licitbe be is szállt a Tottenham, a londoni rivális Chelsea ajánlatával azonban nem tudtak versenybe szállni.

A kispadra átmenetileg Villas-Boas korábbi segítője, Tim Sherwood ült le, de állítólag az Ajaxot irányító Frank de Boert szeretnék megnyerni a posztra.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu