Angliába szerződött két Újpest-játékos

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 2. 19:19
Az Újpest hivatalos honlapjának hírei szerint két lila-fehér futballista sorsa is eldőlt, mindketten Angliában folytatják tovább pályafutásukat: a tartalékkapus Kurucz Pétert a West Ham United szerződtette le, míg a védőként és középpályásként is bevethető Lipták Zoltánra a Southampton csapott le.


Lipták Zoltánnak nem lesznek ismeretlenek az angliai körülmények, hiszen a korábbi pápai futballista már megfordult a szigetországban, a harmadosztályú Southend United színeiben.

A védőként és középpályásként is bevethető futballista ezúttal a másodosztályba kerül, fél évig kölcsönben a Southamptont erősíti. A kikötővárosiaknak opciós joguk van Lipták megvásárlására, ez esetben további két évig Southamptonba kerülne a futballista.

Szintén kölcsönben kerül Angliába Kurucz Péter. A csapat második számú kapusára az angliai túrán figyelt fel a West Ham United, amely a fél éves kölcsönszerződés lejárta után opciós jogot kapott Kurucz végleges megvásárlására. Amennyiben a londoniak élnek ezzel a lehetőséggel, Kurucz további négy évre kerülhet a csapathoz.

A kapus korábban három napig együtt edzett a West Ham játékosaival.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu