A Vasas elnöke már a csodában bízik

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 10. 07:57
Nem sikerült megoldást találnia működtetésére a Vasas sportklubnak, miután az olasz befektetőjelöltekkel folytatott ígéretes tárgyalássorozat végül nem hozta meg a várt eredményeket. A Nemzeti Sport keddi számában Markovits László angyalföldi klubelnök festett a helyzetről nem éppen rózsaszín, sokkal inkább borús képet.



A Kecskemétről Angyalföldre érkező tulajdonos, Jámbor László már korábban jelezte: a jövőben már nem tudja működtetni a labdarúgócsapatot, a klub zászlóshajójának bizonyuló, gazdaságilag önálló szakosztályt. A Markovits László által vezetett elnökségnek volt elég ideje, hogy a jövőről gondoskodjék, a kezdeti, biztató tárgyalások azonban végül nem hoztak eredményt. Voltak amerikai és olasz érdeklődők is, a Vasasnál végül utóbbiakkal jutottak a legmesszebb a tárgyalássorozatban.

Már ki is volt tűzve a pontos dátum: ezek szerint február 16-ig kellett volna az olaszoknak meghozniuk a végső döntésüket és írásban is szentesíteniük azon szándékukat, amelyet és amelyről korábban szóban már annyiszor egyeztettek, illetve született elvi megállapodás. Bár az olaszok nem tűntek el, a klubelnök szerint változatlanul képben vannak, az aláírásból azonban nem lett semmi a megadott határidőig és Markovits gyakorlatilag már semmi esélyt nem lát arra, hogy sikerüljön velük leszerződni. De ha nem velük, akkor kikkel?

A klubelnök a sportnapilapban arról nyilatkozott: partnerei szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben hazánkat nem igen részesíti előnyben a külföldi tőke. A kiút természetesen egy másik befektető lenne, amelyekkel a klub menedzserirodákon keresztül keresi a lehetőséget az üzleti kapcsolat kialakítására.

Markovits László egy olyan konkrét személyben látja a megoldást, mint amilyenre számíthatnak Kispesten, a Ferencvárosnál, Győrben, vagy éppen Debrecenben. A klub egészét érintő gazdasági helyzetet a labdarúgókon kívül más szakosztályok is erősen megrézik: a honi mezőnyből kiemelkedő, bajnoki címvédő vízilabdacsapat is kevesebb összegből gazdálkodhat, mint korábban.

A klubelnök a jövőt a saját utánpótlásban látja, legalábbis jelen helyzetben ezt a lépést sem tartja kizártnak, a fiatalokat ugyanis jóval kisebb összegből tudják foglalkoztatni, mint a rutinos játékosokat, vagy éppen a jó képességű légiósokat, ha az élvonalban dobogós helyen álló labdarúgókat vesszük. Más kérdés: egy megfiatalított csapattól milyen eredmény várható el? Egy biztos, a klubelnök a fiatal csapat nagyságrendileg százmilliós költségvetését még előteremthetőnek tartja, a háromszorosát viszont már lehetetlennek. Aminek ilyen szempontból nincs köze az eredményességhez, hiszen hiába remekel Mészöly Géza együttese – bár a hétvégén az MTK vendégeként kikaptak 3-0-ra –, a 150 bérletesből és a minimális tévés jogdíjakból aligha lehet merész álmokat kergetni, komoly költségvetést alapozni.

Így már eladásra került az együttes egyik piacképes játékosa, az Oroszországba szerződő, gólerős Németh Norbertet a válogatott Orosz Péterről próbálták pótolni.

Markovits azzal zárja mondandóját, hogy mindent megtesznek a nehezebb időszak átvészeléséért, és jobb híján most csak reménykednek. „Talán a csodában” – adta nem túl biztató végszavát a sportvezető.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu