Szóval már kijárt az angyalföldieknek egy jobb szereplés, ugyanakkor a körülmények, amelyek a Fáy utcában uralkodnak, nem igazán méltóak az NB I harmadik helyezettjéhez. Néhány hete Mészöly Kálmán, a klub legendája, és a csapat vezetőedzőjének édesapja is azt nyilatkozta a televízióban, hogy méltatlan Illovszky Rudolf nevéhez a róla elnevezett stadion állapota. Ezt sajnos hétről hétre mi, tudósítók is a saját bőrünkön tapasztaljuk.
Bevallom őszintén, jómagam legutóbb akkor voltam a Fáy utcában, amikor többek között még Juhár „Juci” Tamás, Szilveszter „Szilvi” Ferenc, Mónos „Móni” Tamás és Maczó „Ági” Miklós rúgta a bőrt a piros-kékeknél, de sajnos a körülmények – amelyek már akkor sem voltak ideálisak – azóta sem változtak, vagy talán egy hajszálnyit még romlottak is, én legalábbis ezt tapasztaltam a Nyíregyháza elleni őszbúcsúztatón. Mintha megállt volna az idő Angyalföldön, mondjuk úgy a hetvenes években, amikor utolsó bajnoki címét ünnepelhette a csapat.
Autómmal a Fáy utca-Hajdú utca sarkánál parkoltam le, ami a legközelebb volt a sajtópáholyhoz, ám az ottani bejáraton nem engedtek be. „Újságírók a következő kapunál” – mondta a zord külsejű biztonsági őr, s mutogatott a Hajdú utca vége felé. Persze ezzel nincs is semmi gond, pár száz méteres gyaloglásba nem hal bele az ember, így aztán elballagtam a következő kapuhoz, majd – immár a kerítés túloldalán – vissza szinte ugyanoda, ahol nem mehettem be. Itt lehet feljutni ugyanis a sajtóhelyekhez.
Ott aztán azzal kellett szembesülni, hogy nincs konnektor, amihez csatlakoztatni lehet a laptopokat. Tudósítótársaimmal együtt tanácstalanul néztünk össze, hiszen az akkumulátorok legfeljebb körülbelül egy-másfél órát bírnak ki. Mert az, hogy internet csatlakozási lehetőség még nincs mindenhol, egy dolog, na de, hogy áram sincs? Végül az egyik kolléga nem volt rest, és elment a közeli VIP-helyiségbe, ahonnan végül egy jókora hosszabbítóval tért vissza. Az áram tehát megoldva, így aztán kezdődhetett a tudósítás.
Az igazi tortúra azonban a meccs lefújása után kezdődött. Az edzői nyilatkozatokhoz ugyanis a stadiont észak felé megkerülve át kellett menni a túloldali öltözőkhöz. Ez azért már egy komolyabb, jó fél kilométeres túra, ami példa nélküli az NB I-ben. Mindezt ahelyett, hogy a két trénert hoznák át egy száz méteres sétával a pályán, fel a VIP-helyiségbe, ami közvetlenül az újságíróhelyek mellett található. Itt van olyan helyiség, ahol meg lehetne tartani a mérkőzés utáni sajtótájékoztatót.
Már ha a Vasasnál tartanának ilyet. Mert a piros-kékeknél ez sem szokás: az öltözőfolyosón kell elkapni a trénereket (ez sem túl gyakori az élvonalbeli csapatoknál) a meccs értékelésére. Női kollégáink lehetőségei itt tulajdonképpen a nullára szűkültek, hiszen az öltözőfolyosóra ők nem nagyon léphetnek be, miután mellettünk is egy szál "lomposban" járkáltak el a játékosok zuhanyzás után.
Végül a lefújás után közel fél órával azért csak sikerült megszerezni az „edzőiket”, így aztán indulhattam a kocsihoz. Vissza a stadion felé azonban már nem engedtek, kénytelen voltam a klubházon keresztül a Béke út felé távozni, onnan a Fáy utcához, s azon végig a Hajdú utca sarkáig. Ezzel tulajdonképpen egy teljes stadionkört megtettem – ami ez esetben jó másfél kilométer is lehet. Szó se róla, rám is fér egy kis testmozgás, de ha ezt előre sejtem, akkor melegítőben és edzőcipőben jövök. Az pedig megint más kérdés, hogy ezután gyorsabban hazaértem Gödöllőre, mint amennyi idő alatt körbejártam a létesítményt.
Szerencsére mindebből Önök, olvasók semmit sem vesznek, vehetnek észre, legfeljebb azt, hogy az edzői nyilatkozat a szokásosnál később került a meccstudósításba. Nem is sajnáltatni akarjuk magunkat, mindössze a Fáy utcai állapotokra szeretnénk rávilágítani. Mert lehet, hogy vannak Önök között olyanok, akiket érdekel, hogy mik is zajlanak a kulisszák mögött.
Egy biztos: a csapat hosszú évekig tartó mélyrepülése ellenére a klub mellett kitartó Vasas-szurkolók is jobb körülményeket érdemelnek, amelynek javítása nem is biztos, hogy mindig pénzkérdés. Hisszük, hogy ezzel minden Vasas-szurkoló egyetért, még az is, aki úgy érzi, hogy szeretett klubját bántjuk. Reméljük, hogy ők is tudják: nem rájuk – értük „haragszunk”.