A nyíregyházi Ramos is utazik Pekingbe

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 29. 12:53
Luis Archangel Ramos Colone kedden repül haza Hondurasba, hogy csatlakozzon társaihoz, a pekingi olimpiára készülő labdarúgó válogatott keretéhez. A 22 éves labdarúgót ezzel nagy megtiszteltetés érte, hiszen részt vehet a 2008-as olimpián. Ezzel minden bizonnyal régi vágya teljesül, hiszen szinte minden sportoló arról álmodozik, hogy egyszer részt vehessen az ötkarikás játékokon.


A Szpari labdarúgója a közelmúltban, Horvátországban készült együtt a bő kerettel, majd Nyíregyházán folytatta a felkészülést klubcsapatánál.

 

Az elmúlt napokban azonban meghívó érkezett hozzá hazája szövetségétől, amiben jelezték a fiatal labdarúgónak, számítanak rá az Olimpiai Játékokon Pekingben.

 

Az olimpiát megelőző hetekben Kaliforniában készül a hondurasi válogatott, végül augusztus 8-án lépnek először pályára, akkor már tétmérkőzésen. Csoportjukban Olaszországgal, Kamerunnal és a Koreai Köztársasággal mérkőznek majd meg.

 

A nyíregyházi vezetők engedélyével hazautazó futballistát leghamarabb szeptemberben láthatják a Szpartacus szurkolói, akik ez elmúlt fél évben rendkívüli módon megkedvelték a labdaszerzéseiről és örökmozgó játékstílusáról ismert közép-amerikai játékost.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu