A Juve márciusig nem tárgyal Pirlóval

Szerző: SHLétrehozva: 2013. szeptember 26. 13:10
Giuseppe Marotta, a Juventus főigazgatója elmondta az olasz sajtónak, hogy jövő márciusig nem tárgyalnak az esetleges hosszabbításról a csapat 34 éves válogatott irányítójával, Andrea Pirlóval, akinek szerződése jövő nyáron lejár.


 

Andrea Pirlo szerződése a 2013/2014-es szezon végén jár le Torinóban, de a Juventus egyelőre nem siet a hosszabbítással, és csak jövő márciusban kezdik el a tárgyalásokat a 34 éves olasz válogatott középpályással.

"Mindenképpen tárgyalni fogunk, de egyelőre nyugodtak vagyunk miatta - mondta a Tuttosportnak Giuseppe Marotta, a Juve főigazagatója. - Úgy döntöttünk, hogy majd február-március környékén térünk vissza rá."

Andrea Pirlo 2011 óta játszik a Juventus csapatában, miután szabadon igazolhatóvá vált, és tíz év után elhagyta az AC Milant. Azota sorozatban két bajnoki címet nyert Antonio Conte irányításával.

A középpályás idén is kulcsszereplője a gárdának, eddig minden bajnoki meccsen ott volt a kezdőcsapatban. Ugyanakkor Pirlo elmondta azt is, hogy szívesen marad a Juvéban, de csak akkor, ha továbbra is meghatározó játékos marad.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Juve még nem tudja, mi legyen Pirlóval
Olasz sajtóértesülések szerint a bajnoki címvédő Juventus csapata még nem tudja eldönteni, mit tegyen egyik legjobb játékosával, Andrea Pirlóval, aki már 34 éves, és szerződése jövő nyáron lejár. Eddig még egyik fél sem...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: Andrea Pirlo
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu