A Debrecent nem keresték a bundaügyben

Szerző: shLétrehozva: 2011. január 29. 21:13
Sem a debreceni klubot, sem a játékosait nem kereste meg a bochumi ügyészség, amely a labdarúgó bundabotrányban vizsgálódik. A bajnoki címvédő klub honlapján Róka Géza klubigazgató kiemelte, hogy bármi is áll a vádiratban, az nem tekinthető ténynek, mert az állításoknak még bizonyítást kell nyerniük a bírósági eljárás során.


„Amennyiben mégis bebizonyosodna, hogy bármely debreceni játékos érintett a mérkőzések manipulálásában, vagy a vádiratban megfogalmazottakat esetlegesen elkövette, abban az esetben a klub azonnal megszakítana minden kapcsolatot a labdarúgóval" - mondta Róka Géza. A sportvezető a Népszava című lap szombati cikkére reagált.

Ebben az olvasható, hogy a bochumi ügyészség vádiratában a 2009-es Debrecen-Fiorentina (3-4) Bajnokok Ligája-mérkőzés mellett az egy évvel korábban, az UEFA Kupa selejtezőjében lejátszott svájci Young Boys elleni, hazai visszavágót (2-3) is manipulálta az a nemzetközi bűnbanda, amely ellen eljárás folyik.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) tavaly júniusban azért tiltotta el a Debrecent erősítő Vukasin Poleksic montenegrói kapust és Mészáros Norbert védőt, mert a Fiorentina elleni BL-meccs alkalmával elmulasztottak bejelentést tenni a megvesztegetési kísérletről. Előbbi 2012. június 30-ig, utóbbi 2011 végéig nem léphet pályára. Miután mindkettejük fellebbezését elutasította az UEFA, a futballisták a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordultak, amely várhatóan márciusban hallgatja meg őket.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu