A dánoknak adott a történelmi példa

Szerző: SHLétrehozva: 2012. június 2. 19:00
CSAPATBEMUTATÁS. Az Európa-bajnokságig hátralévő napokban a torna résztvevőit mutatjuk be, a sort a halálcsoport „kishalával”, Dániával folytatjuk. Az esélytelenségből akár erényt is lehet kovácsolni. A dánoknak nem kell messzire menniük példáért, elég, ha az 1992-es Eb-n győztes „strandválogatottjukra” emlékeznek.


 

Az a gárda éppolyan „no name” társulat volt, akár a jelenlegi, aztán mi lett a vége? Ráadásul a jelenlegieket nem kell sebtében összetrombitálni, megfontoltan, terv szerint készülhetnek. Érdekes egybeesés ugyanakkor, hogy a „kilencvenkettesek” és a maiak között is jó, ha három, sztárnak nevezhető játékost találunk.

A svédországi Európa-bajnokságon részt vett dán válogatott legrangosabb futballistája a kapus Peter Schmeichel volt, aki a Manchester Unitedben védett. Ott volt aztán a Borussia Dortmund alkalmazásában álló Povlsen, no meg a Bayern München csatára, Brian Laudrup. Ezzel kész is az elitmustra, a többiek kiscsapatokban futballoztak: tizenhárman történetesen dán klubban.

A jelenlegi válogatott keretben csupán hat „hazai” labdarúgó található, ám a több légiós nem jelent egyúttal színvonal-emelkedést is. A legnagyobb név Daniel Agger, aki az idén hagyományait megcsúfolóan szereplő Liverpoolban játszogat. Vagyis hol kap mezt, hol nem. Említhető még a Roma hátvédje, Simon Kjaer és esetleg Christian Eriksen az Ajaxból. Ezzel vége is.

Ám a „sztártalanság” nem jelent automatikusan eredménytelenséget is, miként a fordítottja is igaz. A dánok aranygenerációja a nyolcvanas évek közepén nyerhetett volna Eb-t is, vb-t is, végül egyiket sem sikerült. Pedig abban a csapatban olyan sztárok játszottak, mint Morten Olsen, Michael Laudrup, Sören Lerby, Frank Arnesen, Elkjaer-Larsen, sőt, még ott volt velük az 1977-ben Aranylabdát nyerő Allan Simonsen is.

A ’84-es Eb elődöntőjében a spanyolokkal 1-1-et játszottak, majd a büntetőkben alulmaradtak. A két évvel későbbi világbajnokságon három győzelemmel, 9-1-es gólkülönbséggel abszolválták a csoportküzdelmeket – Uruguaynak történetesen egy hatost lőttek –, majd beleszaladtak abba a Spanyolországba, amelyben a négy gólt szerző Emilio Butragueno élete mérkőzését játszotta. Aztán 1995-ben jóval szerényebb névsorral Dánia megnyerte a Konföderációs Kupát. A szerény névsor most is adott…

Schwartz nyitotta a sort
Az Európai Labdarúgó-szövetségnek – a jelenlegivel együtt – összesen hat elnöke volt. A sort történetesen egy dán sportvezető, Ebbe Schwartz nyitotta, aki 1954 és 1962 között volt az UEFA első embere. Őt egy svájci úriember, bizonyos Gustav Wiederkehr váltotta, ő tíz évet töltött az előkelő pozícióban, akár az autóbalesetben elhunyt olasz Artemio Franchi. Francia prezident következett a sorban: Jacques Georges-nak hét esztendő adatott a székben. Pechjére az ő regnálása alatt történt a sportág egyik legsúlyosabb futballtragédiája. Az 1985- ös, Liverpool–Juventus BEK-döntő előtt brit szurkolók összecsapást provokáltak az olasz drukkerekkel, 39 halott árnyékolta be a brüsszeli finálét. A svéd Lennart Johansson következett a sorban, ő tizenhét évig irányította az UEFA-t: hivatali ideje alatt lett a BEK-ből BL. A hatodik – jelenleg is hivatalban lévő – elnök Michel Platini; a második francia, és az első, aki futballistaként is „vitte valamire”.

 

A DÁNOK EB-KERETE:

Kapusok: Kasper Schmeichel (Leicester City), Stephan Andersen (Evian), Anders Lindegaard (Manchester United).

Védők: Simon Kjaer (Roma), Daniel Agger (Liverpool), Simon Poulsen (AZ Alkmaar), Lars Jacobsen (Köbenhavn), Andreas Bjelland (Nordsjælland), Jores Okore (Nordsjælland), Daniel Wass (Evian).

Középpályások: Christian Poulsen (Evian), William Kvist (Stuttgart), Christian Eriksen (Ajax), Lasse Schöne (NEC), Michael Silberbauer (Young Boys), Jakob Poulsen (Midtjylland), Thomas Kahlenberg (Evian), Niki Zimling (Club Brugge).

Csatárok: Michael Krohn-Dehli (Bröndby), Dennis Rommedahl (Bröndby), Nicklas Bendtner (Sunderland), Nicklas Pedersen (Groningen), Tobias Mikkelsen (Nordsjælland).

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hollandia megismételné a ’88-as csodát
CSAPATBEMUTATÁS. Az Európa-bajnokságig hátralévő napokban a torna résztvevőit mutatjuk be, a sort a favorit Hollandiával folytatjuk. Ha 1988-ban nem rendeznek Európa-bajnokságot, és azon nem az a végeredmény születik, ami, akkor...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu