Újabb olaszverésre készülnek Sitkuék

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 9. 18:54
A Bulgária elleni 87-86-os salgótarjáni győzelmével a magyar férfi kosárlabda-válogatott egy lépéssel közelebb került az A divízióban való bentmaradáshoz. A következő feladat pedig az olasz válogatott elleni fellépés lesz a kis itáliai üdülőfalu, Porto San Giorgo csarnokában, ahol Mészáros Lajos szakmai igazgató tanítványai szeretnék megismételni augusztus végi, szolnoki bravúrjukat (68-64). Az ismétlésre minden esély megvan, hiszen Németh Istvánék motiváltan vágtak neki a talján kalandnak.


FÉRFI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ:
Olaszország - Magyarország
Porto San Giorgo, szerda 20.00 (TV: Raisportpiu)

 

Amikor Fodor Márton három másodperccel a vége előtt bedobta a triplát Pini Gherson együttese ellen, a nógrádi megyeszékhely tornaterme majd' felrobbant az örömtől, amelyben egyébként már addig sem lehetett leejteni egy tűt sem, annyian szurkoltak fanatikusan Sitku Ernőéknek.

 

Ez a győzelem azt jelentette, hogy a magyar csapat egy lépéssel közelebb került a biztos divízióban maradáshoz. Ehhez azonban még három feladatot teljesíteniük kell a fiúknak. Az első a sorban az Olaszország elleni csata lesz az Adriai-tenger partján.

 

A kérdés az, vajon megismétli-e bravúros szolnoki teljesítményét a magyar férfi kosárlabda-válogatott soros ellenfelével szemben. Bízzunk benne, hogy igen, de ehhez minden kulcsjátékosnak száz százalékot kell kiadnia magából.

 

Simon Balázs elvesztésével azonban újabb játékosát kell nélkülöznie csapatunknak, így mindössze tíz ember vágott neki a feladatnak Mészáros Lajos legénysége. A sok hiányzó miatt szerkezeti gondokkal küszködik az edzői stáb, elsősorban a magas posztok megoldása jelenti a problémát.

 

A nem túl hosszú, ám annál kényelmetlenebb utazás alatt a játékosok is jókedvűen, olvasással, kártyázással mulatták az idejüket és természetesen nem maradhattak el a már-már kötelező zrikák sem. Minden remény szerint az összecsapás után is viccelődéstől lesz hangos az öltöző piros-fehér-zöld fele.

 

A csoportjában jelenleg a harmadik helyen álló magyar válogatott kedden, a meccs időpontjában, este nyolckor tartja meg első, olaszországi edzését.

 

AZ A CSOPORT JELENLEGI ÁLLÁSA:
1. Szerbia 4 győzelem/1 vereség 9 pont
2. Bulgária 3/2 8 pont
3. MAGYARORSZÁG 2/3 7 pont
4. Finnország 2/2 6 pont
5. Olaszország 1/4 6 pont

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu