Pécs, Sopron, Vasas: sima ügy

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 4. 20:17
A rájátszás szempontjából létfontosságú mérkőzést nyert meg a Vasas-Csata együttese a sereghajtó Savaria ellen a női kosárlabda-bajnokság 18. fordulójában. A piros-kékek tulajdonképpen hozták a kötelezőt a vendégek ellen 119-44-re. A pasarétiek az első negyedben alapozták meg kiütéses sikerüket, már ekkor elmentek 33-12-re Mansaré Finda vezetésével. Nem volt kérdéses a Csata-siker, de a fejlődő tendencia látszódott a szombathelyieken, hiszen két elrettentő vereség után sikerült újra jobb teljesítményt nyújtaniuk.


A hazaiaktól Mansaré 25, Fritz Judit 22 pontot dobott, míg a vendégektől kiemelkedett Gadnai Vivienn a maga 14 egységével.

 

A két élcsapat, a MiZo Pécs és a Sopron hozta a kötelezőt két, a középmezőnyben található együttes ellen. A nehezebb dolga az MKB-nak volt, amely a hatodik helyen álló ZTE-t fogadta. Nos a zalaiak nem rémültek meg az Euroliga-döntős sztároktól és önbizalommal telve léptek pályára Honti Katáék ellen.

 

Az egész meccsen remeklő, és végül 25 ponttal záró Varga Zsófia szerezte a meccs első kosarát. Igaz, ezután belelendültek a hazaiak, átvették az irányítást. Kathleen MacLeod tempója után már 18-6 volt az eredmény. Varga mellé felzárkózott azonban Horváth Zsófia és Rasheed Rita Salwa is, akik tartották a reményt a vendégekben. A harmadik negyedre már megvolt a húszpontos különbség, így egyre kevesebb esély volt a vendégek meglepetésére. Végül Jelena Milovanovics úgy gondolta, ideje megmutatni, miért állnak veretlenül az élen a soproniak. A 22 pontot szóró szerb csapata legjobbja lett, míg Krivacsevics Tijana 15-el, Eördögh Edit pedig 13-al zárt.

 

A MiZo Pécs a hetedik helyen álló Szolnokot látta vendégül és nem bizonyult udvarias házigazdának. Fűzy Ákos tanítványai közül az elmúlt fordulóban 36 pontot dobó Vajda Anna újfent Európa-klasszis teljesítménnyel nyűgözte le a pécsi szurkolókat. A válogatott játékos ezúttal megállt 26-nál, az amerikai Nicole Ohlde pedig 19-et szórt. A baranyaiak végül 27 ponttal, 86-59-re verték a szolnokiakat.

 

A BEAC idegenben ütötte ki alsóházi riválisát, a Ceglédet 75-47-re. A hazaiak az első félidőben mindössze 12 pontra voltak képesek, így viszont nagyon nehéz megnyerni egy mérkőzést. A ceglédieket Hegedűs Mónika kosarai tartották életben, a négyes poszton játszó, 26 éves kosaras 17 pontot dobott a gyűrűbe.

NŐI KOSÁRLABDA NB I, 18. FORDULÓ:
Vasas-Csata – Savaria BC 119-44 (33-12, 27-13, 35-6, 24-13)
MKB-Euroleasing Sopron – Zala Volán-ZTE 89-69 (29-20, 27-17, 22-17, 11-15)
MiZo Pécs – Szolnoki NKK 86-59 (20-18, 22-11, 21-16, 21-14)
Ceglédi EKK – BEAC-Újbuda 47-74 (5-17, 7-11, 17-18, 18-18)




 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu