„Harminchárom pontos vereséget szenvedett az újonc Hegyvidék a bajnoki címvédő Falco otthonában, ám mégis igaz, hogy lényegesen jobb teljesítményt nyújtott, mint az első bajnokiján, Körmenden – kezdte Patonay. – Összeszedettebbnek tűntek a budapestiek, és már nem voltak annyira megilletődöttek. Mindazonáltal úgy fest, légiósok nélkül nem nagyon fognak tudni érvényesülni a fővárosiak.
A második forduló talán legnagyobb meglepetését a dombóváriak szolgáltatták, akik az Univer legyőzését követően Nyíregyházán is nyerni tudtak. Sejteni lehetett, hogy kiszámíthatatlan, veszélyes gárda lesz a tolnai, és úgy tűnik, a német edző jó úton jár. A dombóváriak kitűnő külföldi kosarasokat foglalkoztatnak, és eddig rendre volt egy-két magyar is, aki odatette magát. A felkészülési meccsek botladozásai után két győztes meccsen vannak túl a paksiak is – Pécsett nyerni kifejezetten nagy teljesítmény. Kezd összeállni az Atomerőmű, korábban nem véletlenül fogalmaztam úgy, hogy ez a csapat lehet a legnagyobb harcban az Albacomppal a bajnoki címért.
Láttam a Sopron–Szolnok meccset is, és azt tapasztaltam, hogy a hazaiak alaposan feltérképezték az Olaj játékát. Veszélyes együttes lesz a sÖrdögök alakulata, melynek Brooks az esze, de a mezőnyposztokon szereplő többi légiós is remek képességű. Érdekes volt, hogy a vendégek nem tudták megismételni az ellenünk nyújtott játékukat, Basit, az új center például alig-alig érvényesült.
S akkor nézzük a következő fordulót! Csütörtökön mi fogadjuk a Hegyvidéket, és a papírforma Zalakerámia-sikert ígér. Amerikai centerünk, Michael Jones combja meghúzódott, ha nem lesz tökéletes állapotban, inkább pihentetjük. Nélküle is nyernünk kell. Nem hiszem, hogy kérdéses a Falco–Kaposvár ütközet eredménye sem: a szombathelyiek jobbak, megnyerik a meccset.
Hatalmas csatát ígér ezzel szemben a Körmend és a Sopron pénteki találkozója. A vendégekről már esett szó, Pécsen is nagyon közel álltak a sikerhez, én mégis azt mondom, győz a pályaválasztó. Láttam a körmendiek hollandiai kupameccsét, és úgy látom, egyre jobban támad a vasi gárda. Sima vendéggyőzelmet várok a Debrecen–Univer meccsen, és szerintem az Albacompnak sem jelent majd gondot a Nyíregyháza megverése.
A legnyitottabb párharc maradt a végére: nehéz megjósolni, miként alakul majd a Dombóvár és a Pécs összecsapása. Kíváncsian várom, mit kezd az alacsony szerkezetű házigazda a mezőny legmagasabb centersorával. Czigler, Bencze, illetve Grebenár semlegesítése nem könnyű feladat, ám ha ezt megoldja, győzhet a Dombóvár.”
