Patonay: A Kecskemét meglepheti a Pécset

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 18. 22:57
Nagyüzem lesz az esztendő 47. hetében: keddtől vasárnapig kilenc mérkőzést rendeznek az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokságban. A hét második felében a hetedik forduló találkozóit vívják, ám előtte lesz még két rangadó. A keddi Szolnok–Atom derbit a harmadik, a szerdai ZTE–Körmend csatát a második fordulóból halasztották el. Az utóbbi találkozó önmagában is pikáns, nem is beszélve arról, hogy Patonay Imre, a Zalakerámia-ZTE KK szakmai tanácsadója életében először vezet csapatot a Körmend ellen.


 

„Az Emerson, Lake & Palmer zenekar nagy slágerét tudnám idézni: C'est la Vie. Vagyis: ilyen az élet – mondja a nagy fordulat kapcsán Patonay, a SportHirado.hu elemzője. – Az elmúlt évtizedekben kizárólag Körmenden edzősködtem, ám most nagyszerűen érzem magam Zalaegerszegen, és természetes, hogy szerdán mindent megteszek majd a zalaiak sikeréért. Bár szokás szerint rengeteg vasi szurkoló kíséri majd el a Körmendet Egerszegre, hazai környezetben nyernie kell a Zalakerámiának.

Nézzük a hetedik forduló összecsapásait, melyek közül kiemelkedik az Univer–Pécs csata! Kétesélyes ütközet, mint szinte minden rangadó. A nyíregyházi siker biztosan lendületet ad a kecskeméti együttesnek, amely az alacsonyabb szerkezetével megkeserítheti a magas játékosokat felsorakoztató PVSK életét. Dombóváron sem tudott győzni a baranyai gárda, otthonában valamivel esélyesebbnek érzem ellene az Univert is.

A paksiakra a keddi szolnoki fellépés után még egy keménynek ígérkező összecsapás vár a héten, pénteken Sopronban szerepelnek. A szolnoki fiaskót feledtetheti az ASE.

Hazai környezetben meg kell vernie a Dombóvárt a Zalaegerszegnek, noha ez sem lesz könnyű meccs, hiszen a tolnaiak már megkeserítették egy-két riválisuk életét. Hallottam, hogy az új amerikai center már tovább is állt, azaz ismét az alacsony szerkezet, s a gyors kosárlabda jellemzi majd a dombóváriakat.

Érdekes csapat a Kaposvár is: kevés hadra fogható játékosa ellenére szívósan küzd, és például a Nyíregyházát le is tudta győzni. Szombaton a Szolnoki Olaj szerepel Somogyban, az a csapat, amelyik jobbára a csúnyábbik arcát mutatja idegenben. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy megszerzi a harmadik sikerét a házigazda.

Hasonlóan a legtöbb együtteshez, már a debreceniek is négy légióst foglalkoztatnak, ám szerintem az új igazolásokkal együtt sem bírnak el a Körmenddel. Az Albacomp–Hegyvidék, illetve a Falco–Nyíregyháza meccsről pedig nem tudok sokat elmondani: biztos vagyok benne, hogy mindkettőt nagy fölénnyel nyeri meg a házigazda.”

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu