Nehéz dolga lesz Pécsen az Albacompnak

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 4. 16:54
Hétközi játéknapokkal folytatódik a férfi kosárlabda-bajnokság: több rangadó is szerepel a programban. Három fordulót követően már csak öt csapat veretlen, ám közülük többnek is nagyon nehéz lesz megőrizni a makulátlanságot. A címvédő Falco például a nagy terveket szövő Zalaegerszeg otthonában vendégeskedik – a hazaiak kispadján ott ül majd a a SportHirado.hu elemzője, a Zalakerámia szakmai tanácsadója, Patonay Imre.


 

„Néhány gondolat erejéig térjünk vissza az előző körre – kezdte Patonay. – Második hazai fellépését is megnyerte korábbi együttesem, a Körmend, amely ezúttal a jól rajtoló Sopront győzte le. A vendégek játékát alapvetően meghatározzák a kinti dobások, na már most ezúttal rettenetesen gyengén céloztak távolról a sÖrdögök, s így esélyük sem volt az újabb diadalra.

Kitérnék az Albacompra is: várható volt, hogy hazai pályán győz a székesfehérvári gárda, ugyanakkor egy időszakra ismét megakadt a gépezet, és tulajdonképpen csak az utolsó öt percben tudták a maguk javára fordítani a meccset Simon Balázsék.

Korábban szó volt róla, hogy kíváncsian várom a dombóvári stílusok csatáját. Az eredmény azt mutatja, a Pécs képtelen volt kihasználni óriási magassági fölényét. Veszélyes együttes a Dombóvár, és a mozgékony szerkezet egyelőre tökéletesen működik, hiszen három győztes meccs van a tarsolyban.

S akkor nézzük a következő fordulót! Több rangadó is szerepel a programban, biztosra veszem, hogy nagyszerű meccset lát majd, aki kilátogat a Zalaegerszeg–Falco derbire. Úgy látom, abban hátrányban vagyunk sok csapattal szemben, hogy a három amerikai légiósunk korábban még sohasem játszott Magyarországon, és bizony idő kell nekik, hogy megszokják az itteni viszonyokat, megismerjék a mezőnyt.

A Falco egyelőre erősebbnek tűnik, még ha egyelőre nincs is olyan egység, mint az előző évadban, amikor bajnokságot nyert az együttes. Minden idegszálunkkal azon leszünk, hogy legyőzzük a szombathelyieket, de ehhez hatástalanítanunk kell a rutinos Kálmán, Pankár, Csirics tengelyt.

Hazai pályán győzelmet várok az Atomerőműtől a Körmend ellen, de ez is nagy mérkőzésnek ígérkezik. Belső játékban erősebbnek tűnik a paksi együttes, főleg, ha beveti friss igazolását, az amerikai Ashante Johnsont, aki ragyogó kosaras, évekkel ezelőtt többször is láttam a cseh Nymburk színeiben. Számomra úgy tűnik, nagyon szépen kezd összeállni a paksi keret, korábban is azt mondtam, hogy ez a csapat lehet az Albacomp első számú kihívója...

S ha már a székesfehérváriaknál tartunk, Pécsen nem lesz könnyű megőrizniük a veretlenségüket. Főleg, hogy a házigazda győzelmi kényszer alatt játszik, tudniillik, ha a legjobb négy közé igyekszik, nem engedheti meg magának az újabb otthoni vereséget.

Ami a többi összecsapást illeti, az Univer, a Sopron, valamint a Nyíregyháza alighanem könnyedén begyűjti a két pontot, a Kaposvár, a Hegyvidék és a Debrecen egyelőre nem áll úgy, hogy idegenben szerezzen meglepetést.”

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu