A szezonrajt előtt toronymagas keleti és bajnoki esélyesnek kiáltották ki a floridaiakat (a bukik messze a legalacsonyabb szorzókat kínálták rájuk), akiket együtt játszani akkor még senki sem látott, de mindenki úgy volt vele, összeadjuk a három szupersztár tavalyi pontjait, levonunk belőle egy keveset, kijön nagyjából 60-65, a maradékot pedig csak összedobják a többiek, egyelőre azonban nem sikerül.
Az október 26-ai bostoni vereség után egy szó sem érhette az együttest, és Dwyane Wade még azon viccelődött, hogy akik 82-0-s alapszakaszra számítottak, csalódniuk kell. Immár messze nem erről van szó. A jó rajt után utolsó tizenhárom meccséből nyolcat bukott a Heat, utolsó hat meccséből pedig négyet. Az idény előtt a 82 mérkőzésből 60, de akár 70 megnyerésére is képesnek tartották a szupercsapatot, az innen lehetetlen.
A háttérben több tényező áll: egyrészt a sérülések. A trió mögötti két legfontosabb láncszem, Mike Miller (aki távolról is jól céloz, osztogatni is tud) és Udonis Haslem (a legjobb lepattanózó a keretben) hamar kidőlt, ráadásul triumvirátus tagjai sem egészségesek: Wade csuklójával, James lábával, Bosh pedig a hátával bajlódik. Az pedig nyilvánvaló, hogy önmagában Eddie House kispadról érkező triplái nem hoznak megváltást.
| december 1. | hazai | Detroit Pistons | 6-11 |
| december 2. | vendég | Cleveland Cavaliers | 7-9 |
| december 4. | hazai | Atlanta Hawks | 11-7 |
| december 6. | vendég | Milwaukee Bucks | 6-11 |
| december 8. | hazai | Utah Jazz |
14-5 |
| december 10. | vendég | Golden State Warriors | 8-9 |
| december 11. | vendég | Sacramento Kings | 4-11 |
| december 13. | hazai | New Orleans Hornets | 12-5 |
| december 15. | hazai | Cleveland Cavaliers | 7-9 |
| december 17. | vendég | New York Knicks | 9-9 |
| december 18. | vendég | Washington Wizards | 5-11 |
| december 20. | hazai | Dallas Mavericks | 13-4 |
| december 23. | vendég | Phoenix Suns | 8-9 |
| december 25. | vendég | Los Angeles Lakers | 13-4 |
| december 28. | hazai | New York Knicks | 9-9 |
| december 29. | vendég | Houston Rockets | 5-11 |
Másodszor edzőgondok: a szaksajtó mást sem hajtogat, mint Eric Spoelstra nevét, mondván nem képes felnőni a feladathoz, nem képes egységgé kovácsolni a fiúkat, ráadásul rendszeresen rosszul időzíti a cseréket: állandó téma lett a 40 esztendős mester kirúgása. Nemrég maga Phil Jackson, a Los Angeles Lakers szakmai vezetője is kijelentette, hogy nem lepődne meg, ha Pat Riley - aki edzőként a mostani címvédővel négy, a Miamival pedig egy bajnoki címet szerzett - venné kezébe a stafétát.
A tapasztaltnak aligha nevezhető tréner egyébként belső hírek szerint kifakadt az egy-egy poénra mindig vevő LeBron Jamesre, akit társai előtt teremtett le, miszerint nem tudja eldönteni, mikor veszi magát komolyan és ez nagyon nincs így rendjén. A többiek megdöbbentek a kirohanáson, az MVP pedig nyilván nem vette jó néven a kioktató mondatokat, talán ennek tudható be az a videó, amelyen az látható, amint kettejük válla erőteljesen találkozik a Dallas elleni találkozón egy időkérésnél.
Harmadrészt, az edzőkérdéssel összefüggő taktikai gondok: egyelőre feltűnő, ha a hajrára egálközeli eredménnyel érkezik a Miami, akkor rendre veszít: az öt pontnál kisebb különbséggel zárult meccseken 0-4 a mérlege. Ez leginkább azért meglepő, mert éppen azért tartották életveszélyesnek a Heatet, mert a dudaszó közeledtével egyszerre három hidegvérű befejezőemberre kell odafigyelni (James, Wade, Bosh) és meglepetésként egy House-tripla is nyugodtan behullhat a gyűrűbe az utolsó másodpercekben.
James nekimegy edzőjének, Eric Spoelstrának
Ami a statisztikákból kiolvasható, hogy James újoncidénye (2003/04) óta nem célzott ennyire rosszul mezőnyből, nem szedett ennyire kevés lepattanót. Ami pedig a pontok számával és az eladott labdákkal ellentétben nehezen magyarázható az új környezettel. Érdekes, hogy a palánk alatt hagyományosan jól mozgó Bosh soha nem szedett ennyire kevés lepattanót, miközben Wade élete legjobb formáját mutatja ebben a mutatóban, amely az igazi center nélküli játékban kulcsfontosságú lehet a későbbiekben Dél-Floridában.
Spoelstra annak idején azt mondta, a 20. és 30. mérkőzés között kezdi megmutatni igazi formáját a Miami Heat, nos a sorsolás kedvező, hiszen néhány nehéz rangadótól eltekintve áll bőven verhető ellenfél a csapat útjában. A legjobban mégis a csütörtököt várhatjuk, amikor példátlan biztonsági intézkedések közepette LeBron James visszatér gyökereihez, a faképnél hagyott Cleveland Cavaliershez.
| KELETI-FŐCSOPORT | NYUGATI FŐCSOPORT | ||
| Boston Celtics | 12-4 | San Antonio Spurs | 14-2 |
| Orlando Magic | 12-4 | Los Angeles Lakers | 13-4 |
| Atlanta Hawks | 11-7 | Dallas Mavericks | 13-4 |
| Chicago Bulls | 9-6 | Utah Jazz | 12-5 |
| Miami Heat | 10-8 | New Orleans Hornets | 12-5 |
| Indiana Pacers | 8-7 | Oklahoma City Thunder | 12-6 |
| New York Knicks | 9-9 | Denver Nuggets | 10-6 |
| Cleveland Cavaliers | 7-9 | Portland Trail Blazers | 8-8 |
| Detroit Pistons | 6-11 | Phoenix Suns | 8-9 |
| Milwaukee Bucks | 6-11 | Golden State Warriors | 8-9 |
| Toronto Raptors | 6-11 | Memphis Grizzlies | 7-10 |
| Charlotte Bobcats | 6-11 | Houston Rockets | 5-12 |
| Washington Wizards | 5-11 | Sacramento Kings | 4-11 |
| New Jersey Nets | 5-11 | Minnesota Timberwolves | 4-13 |
| Philadelphia 76ers | 4-13 | Los Angeles Clippers | 3-15 |
