Majdnem meghalt a magyar kosaras

Szerző: shLétrehozva: 2011. február 10. 18:13
Újabb bordatörése után életveszélyes állapotban került műtőasztalra a 150-szeres magyar válogatott Sitku Ernő, a Nyíregyháza kosárlabdacsapatának csapatkapitánya.


A szon.hu szerint a legutóbbi, Sopron elleni mérkőzés 10. percében aztán Robert Jarvis vétlenül az oldalába könyökölt. A játékos akkor végigjátszotta a meccset, 40 pontot szórt - majd kedden éjszaka egy pattanást érzett a bordája környékén, onnantól kezdve egyre rosszabbul lett.

Szerdán bement a kórházba, ahol a CT-vizsgálat után egyből tolták a műtőbe, mivel a baloldali tüdeje annyira aszott volt (a nyolcas bordája beszúrt a tüdejébe, azaz légmellet kapott, ez pedig életveszélyes állapotnak minősül).

Helyi érzéstelenítéssel azonnal elvégezték rajta a beavatkozást, a kosarasnak elmondása szerint "most két cső lóg ki az oldalából". A 39 éves kosaras azzal zárta mondandóját, hogy most biztosan nem sieti el a visszatérést.

A történet kezdete 2010. november 20-ig nyúlik vissza. Akkor a kosárlabdázó a Szolnok elleni bajnokin ötszörös bordatörést szenvedett, miután ütközött Ivory Clarkkal. Ezt követően nyolc hetet kihagyott, és mivel különösebb fájdalmat már nem érzett, így a visszatérés mellett döntött.




 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu