„Bevallom, számomra is meglepő eredmények születtek – kezd bele a SportHirado.hu elemzője. – Pakson például a meccs első felében semmi sem utalt rá, hogy borul a papírforma, már tizenhat ponttal is vezetett az esélyesebb Atomerőmű. Igen ám, csakhogy a kosárlabdában ez sem biztosíték a sikerre, a hazaiak figyelme lankadt, és ezt ragyogóan kihasználta a Dombóvár. A párharc nagy tanulsága, hogy a DKC-t sohasem szabad félvállról venni.
Hazai diadallal ért véget ezzel szemben a Sopron–Albacomp mérkőzés, pedig előzetesen a legtöbben a székesfehérváriak győzelmét jósolták. Érdekes az Alba eddigi teljesítménye: hazai pályán rendre káprázatosan dob a csapat, idegenben viszont kissé elbizonytalanodik. Bell sem volt a megszokott formában, el is szenvedte második bajnoki vereségét a gárda.
S, hogy a meglepetéseknek ne legyen vége: Kecskeméten tudott diadalmaskodni a Körmend. Hosszú idő után rukkolt ki ragyogó dobóformával a vasi együttes, míg a másik oldalon úgy látszik, az Univer megérzi Dale hiányát.
No de nézzük a következő forduló összecsapásait!
A Zalaegerszegen mutatotthoz képest sokat kellene javulnia az újonc Debrecennek ahhoz, hogy hazai környezetben legyőzze a Sopront. Nekem úgy tűnik, kicsit lassúak a hajdúsági centerek, a Sopron ugyanakkor nem szokta zavartatni magát vendégként sem – éppen ezért a tippem: kettes.
Örömmel mondom, hogy az elmúlt évtizedekben nemcsak sok jó játékos, hanem több remek szakember is kikerült Körmendről, és ide sorolható Hencsey Tamás is. Szépen formálódik a vasi alakulat, nem hiszem, hogy a Nyíregyháza meg tudná lepni.
Hatalmas meccs lehet ugyanakkor a Szolnok és a Pécs találkozója. A baranyaiak óriási lehetőséget szalasztottak el legutóbb Szombathelyen, hiszen nagy előnyt adtak el, és végül egyetlen ponttal kikaptak. Nem tudom, lelkileg mennyire viseli meg mindez a társaságot. Erősebb csapatnak érzem a PVSK-t az Olajnál, csakhogy hazai környezetben – leszámítva az Univer elleni fellépést – mindig jól teljesít a Szolnok. Bármelyik csapat győzhet...
Mi Kaposváron lépünk pályára, és ennek a találkozónak is úgy futunk neki: egyszer csak győz a ZTE vendégként... Nem lesz könnyű dolgunk, ugyanis veszélyes együttes lát vendégül bennünket. Mindenképpen bátrabban kell kosaraznunk, mint eddig vendégként, csakis így szerezhetjük meg az első idegenbeli sikerünket.
Dombóvár–Falco? Nagy derbi lesz ez is. A tolnaiakat már korábban is dicsértem: egyelőre tökéletesen beválik az a taktika, amit kidolgoztak. Nincs magas centerük, viszont életveszélyes valamennyi kosaras, egyáltalán nem mehet biztosra Dombóváron a bajnok sem.
Új eleme lesz a bajnokságnak, hogy hazai pályán szerepel a Hegyvidék, még ha ez a csarnok egyelőre nem is számít igazi otthonnak. Viszont a fővárosiak eddig is mutattak biztató jeleket, és biztosra veszem, hogy e találkozó – amely köré kisebb gálaműsort szerveznek – még az eddigieknél is fontosabb lesz számukra. Kíváncsian várom, mire lesz elég a lelkesedés a kecskeméti rutinnal szemben.”
