Az FTC-t nem, csak a Debrecent büntették

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 15. 14:40
A debreceniek számára elfogadhatatlan határozatot hozott a Magyar Kézilabda-szövetség fellebbviteli bizottsága. Nem értik ugyanis, miért csak nekik kell bűnhődniük azért, mert a ferencvárosi szurkolók botrányt okoztak a Hódos Imre Sportcsarnokban megrendezett női rangadón.


Szeptember 7-én a vendégek táborából repült a játéktérre a nagydob, majd az égő fáklya. Utóbbi három helyen is megperzselte a pálya borítását, és csak a rendezők lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem lett nagyobb a baj, mivel kioltották a lángot. (A tévéfelvétel alapján egyértelműen azonosíthatók a hajigálók.)

 

A játékvezetők kénytelenek voltak rövid időre félbeszakítani az egyébként is feszült hangulatú mérkőzést, és kilátásba helyezték, hogy egy újabb incidens után kiüríttetik a zöld-fehér hívek szektorát. A helyszínről közvetítő televíziós kommentátorok is elmarasztalóan szóltak a fővárosi ultrák viselkedéséről.

 

Mi történt ezt követően? A szövetség fegyelmi bizottsága első fokon 500-500 ezer forintos büntetést rótt ki a klubokra, és a döntéshozók hozzátették, amennyiben az érintettek nem fizetik ki a bírságot, akkor ki is zárják őket az NB I-ből. Ráadásul a pálya helyreállításának költségeit is felesben kellett volna állniuk.

 

A felek természetesen fellebbeztek – ennek 90-90 ezer forint volt a díja -, és láss csodát, ugyanannak a szövetségnek egy másik bizottsága, a fellebbviteli, merőben más határozatot hozott. Az FTC büntetését hatályon kívül helyezte, a DVSC-ét pedig 200 ezerre mérsékelte.

 

A debreceniek természetesen értetlenkednek, igaz, még az írásbeli indoklást nem kapták meg, csupán a szövetség honlapjáról tájékozódtak a fejleményekről.

 

Vajon milyen rendezési hiányosságokat követtek el a „bűnösök”? Leginkább azt nehezményezték velük szemben a fegyelmi tárgyaláson, hogy nem biztosítottak rendőri jelenlétet a csarnokban.

 

Korábban az arra hivatott „szakértői” bizottság ezt az összecsapást nem nyilvánította kiemelt kockázatúnak – pénz hiányában. Az más kérdés, hogy a keret jórészt azért merült ki, mert a Ferencváros futballgárdájának idegenbeli fellépéseire jelentős összegeket fordítottak…

 

Az FTC az összecsapás előtt nem igényelt belépőket a szurkolóinak, mint ahogyan az szokás, gondolván, a drukkerek nem mennek el a cívisvárosba, mivel a labdarúgócsapat aznap az Üllői úton játszik.

 

A vendéglátók ugyan nem rendelték meg a rendőrségi biztosítást 345 ezer forint plusz áfáért, ellenben nagyobb létszámú rendezői gárdát vetettek be, hátha mégis jönnek Fradi szurkolók.

 

Jöttek is, vagy százan. Ekkor a „hibás” rendezők két dolog közül választhattak: vagy nem engedik be őket (a fegyelmi bizottság szerint megtehették volna!), akik így vagy úgy, de biztosan bejutottak volna a csarnokba, és akkor tényleg borítékolható lett volna a balhé, vagy – mintahogyan történt – a helyszínen értékesítve a jegyeket az elkülönített vendégszektort megnyitják a nem várt vendégek számára.

 

A ruházat és a csomagok átvizsgálásába azonban hiba csúszott – személyi motozáshoz nincs joguk az „ellenőröknek”- , ezért tudták a ferencvárosiak becsempészni a fáklyát.

 

Egyébként nem kizárt, hogy azt éppen abban a dobban rejtették el, amely néhány perccel korábban landolt a játéktéren. Persze ha éberek lettek volna a kapunál állók, a renitensek – a fantáziájukat ismerve – bizonyára találtak volna olyan tárgyat, amit behajítsanak a pályára, ha kedvük tartja.

 

Nem tippet adva: mi van akkor, ha valaki a saját bakancsát áldozza fel e nemtelen célra? Ki kell kötni (a cipőt), hogy belépés csak zokniban?

 

Mint írtuk, a két hajigáló személye ismert. Arról viszont nem hallottunk, hogy a ferencvárosi kézilabdaklub – jelezvén, hogy mélyen elítéli az ilyenfajta tettet – bármelyiküket is eltiltotta volna a mérkőzések látogatásától.

 

Tény viszont, hogy a fellebbviteli bizottság – melynek tagjai közül korábban ketten is kötődtek az FTC-hez – csak a debrecenieket bünteti, akik az elmúlt évek során háromszor szenvedték meg, hogy a Fradi drukkerei tüzeskedtek a Hódosban. A fővárosiak mindannyiszor megúszták a komoly elmarasztalást. Lehet, hogy legközelebb már szalonnát is süthetnek a sportcsarnokban? – kérdezhetjük fanyarul.

 

„Előzetesen megkérdezték tőlünk, hogy bejelentünk-e elfogultságot a fellebbviteli bizottság összetétele miatt, de mi nemet mondtunk. Arra viszont végképpen nem számítottunk, hogy ezek után teljesen egyoldalú ítélet születik” – mondta felháborodva Baranyai Antal, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője.

 

Egyébként példátlan, hogy egy klubnak, jelesül a DVSC-nek úgy kell kalkulálnia, hogy az FTC elleni hazai rangadón több százezer forintos többletkiadása mellett maximum százezer forintos bevételre számíthat a ferencvárosiaktól…

 

És mindeközben egyelőre nem kell nagyon izgulnia annak, aki miatt ez a hosszú írás született. Jóllehet a tévéfelvétel alapján garázdaság szabálysértés miatt a rendőrség feljelentést tett a fáklyás elkövető ellen a debreceni bíróságon, a büntetési tétel nem lehet visszatartó erő a hasonló cselekmények megelőzése szempontjából.

 

Persze az is elgondolkodtató, hogy a rendőrség miért nem tudakolódzott a tényleges kár értékéről, ami a rongálással keletkezett. Merthogy Baranyai, illetve a sportcsarnokot működtető kht. munkatársa, Jógáné Kocsis Andrea szerint ez nem történt meg.

 

Márpedig ha csak egy pályacsíkot cserélnek ki, az is nagyságrendekkel meghaladja a 20 ezer forintot, vagyis azt az értékhatárt, ami felett már nem szabálysértésről, hanem bűncselekményről beszélhetünk.

 

A debreceniek azt fontolgatják, hogy polgári peres eljárás keretében téríttetik meg a kárukat a vétkessel szemben.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu