Légiósok hada érkezik Dunaújvárosba

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 31. 15:46
Alaposan kicserélődik a dunaújvárosi jégkorongozók kerete, ám eddig inkább távozókról, mint érkezőkről hallottunk. Most viszont beindult a nagyüzem, több légiós is próbajátékon vesz részt a Dab.Extra.hu együttesénél: Peter Misal, Joonas Eväkoski és Simo Miettinen játékát is árgus szemekkel figyeli Vladimir Matejov vezetőedző.


Aki azt hitte, hogy lezárult már a távozók névsora, tévedett: a napokban Lencsés Tamás a Budapest Starshoz, Szepessy Gergő az Újpesthez igazolt, Orsó László pedig visszavonult.

Jól állnak viszont az utánpótlás terén, hiszen a tavalyi bajnok ifjúsági csapatból Győri Tamás, Orbán Attila, Papp Csaba, Erdélyi Tamás, Kiss Dániel és Virág Tamás került fel a felnőttekhez.

Ennek ellenére nagy szüksége van a gárdának a külföldiekre, bár Azari Zsolt ügyvezető eredetileg csak a kapusposztra akart légióst igazolni.

Az egyik próbajátékos Peter Misal, aki a szlovák extraligában egy évtizedet játszott, legutóbb pedig az SC Csíkszeredában szerepelt. A jobbszélső 31 éves, a román együttesben tavaly 37 meccsen kapott lehetőséget, s összesen 26 pontot termelt: 11 gól, 15 gólpassz volt a mérlege.

A finn védő, Simo Miettinen 22 éves, a harmadosztályú Jeppisben játszott, mérlege: 34 mérkőzés, 6 gól, 9 gólpassz.

Ennél a klubnál volt a csapattársa a 21 éves Joonas Eväkovski, aki mindössze hét mérkőzésen jutott szóhoz, s egy gólpasszal vétette magát észre.

S ezzel még mindig nincs vége a légiósdömpingnek, mert hétfőre várják a 25 éves szlovák csatárt, Juraj Dancsakot. A támadó több nívós együttesben is megfordult már, például a HC Kosicében vagy a Crvena Zvezdában.

Pavol Hruby viszont csak a HK VTJ Spisská Nová Vesben korongozott eddig, 27 éves, s négy extraligás szezont tudhat maga mögött. Legutóbb 52 találkozón 4 gólt és 18 asszisztot jegyeztek a neve mellé, de ő is - a többiekhez hasonlóan - csak próbajátékra érkezik a Fejér megyei csapathoz.



 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu