Ladányi a reptérről mehet a műtőbe

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 4. 09:30
„A legnagyobb különbség abból adódott, hogy ellenfeleink 17 éves koruk óta ehhez a tempóhoz vannak hozzászokva, mi pedig, leszámítva Szuper Leventét, csupán két-három éve. Az a több, mint tíz év nagyon, de nagyon hiányzik” – nyilatkozta a sporthirado.hu-nak Ladányi Balázs a Svájcban A-csoportos vb-n szereplő magyar jégkorong-válogatott kulcsembere, akinek könyökén dió nagyságú duzzanat éktelenkedik. Csapatunk a csoportkör három veresége után az alsóházi rájátszás első két találkozóján sem szerzett pontot, így az utolsó mérkőzés eredményétől függetlenül már biztosan kieső, jövőre ismét a második vonalban szerepelhet.


„Nagyon sajnálom, hogy a dánok ellen nem tudtam úgy irányítani a soromat, ahogyan szoktam és ahogyan elvárják tőlem – kezdte Ladányi Balázs –, pedig úgy vettem észre, azért ezen a szinten is el lehetett adni ezt-azt a repertoárból. Bejöttek a passzok, az indítások, éreztük egymást Peterdi Imrével és Vas Marcival, jó volt együtt játszani velük. Az alsóházban viszont a téttel bíró találkozókon nem jött ki a lépés.”

„Hogy akkor mi hiányzott mégis? Az A-csoportos rutintalanságunk. Az EBEL-bajnokság és a légiós élet mindannyiunk számára nagy segítséget és előrelépést jelentett, de van az a rutin, amit csak és kizárólag egy ilyen nagy tornán lehet összeszednie egy játékosnak. Mi viszont most voltunk ezen a szinten először. Korunkat nézve elég későn jött el ez a lehetőség. Persze, örüljünk annak, hogy egyáltalán eljött. Viszont amíg mi az EBEL-hez vagy éppen a légiós élethez harmincéves korunk után jutottunk hozzá - most a keret hosszú évek óta együtt játszó magjáról beszélek és eddig összesen pár év adatott meg nekünk is -, addig riválisaink ebben is jóval előttünk járnak. A legnagyobb különbség abból adódott, hogy ellenfeleink 17 éves koruk óta ehhez a tempóhoz vannak hozzászokva, mi pedig, leszámítva Szuper Leventét, csupán két-három éve. Az a több, mint tíz év nagyon, de nagyon hiányzik.”

$$jatekos$$

„Megmondom őszintén, a csapat teljesítménye felülmúlta a várakozásomat, a csoportkörbeli szereplést kifejezetten jónak értékelem. Most a Kanada elleni mérkőzést vegyük ki, az más dimenzió. Nem számítottam azonban olyan szoros mérkőzésre sem a szlovákok, sem a fehéroroszok ellen, mint ami végül összejött. Akkor kifejezetten jól ment a csapatnak, utána már kevésbé. Azért ebben közrejátszott az, hogy a norvégokra és a franciákra számítottunk az alsóházi rájátszásban, én utóbbiakra különösen is, végül egyikükkel sem találkoztunk, ami igencsak belerontott a képbe.”

„Arra készültünk, hogy a bírók nem velünk, az ismeretlen kiscsapattal lesznek, erre fel is hívták külön a figyelmünket. A dánok ellen valóban sok kiállítást kaptunk, de tegyük hozzá, elég sok esélyt is adtunk arra, hogy kiállítsanak minket. Ettől függetlenül a vasárnapi mérkőzés is csak a harmadik harmadban dőlt el, amikor az ötperces kiállításnál megkaptuk a harmadik gólunkat. Addig azonban tartottuk magunkat, csakúgy, mint korábban a szlovákok vagy éppen a fehéroroszok ellen.”

„A vb-t hétfőn a németek ellen zárjuk, ami azért lesz különösen érdekes csata, mert eddig egyik csapat sem szerzett pontot az alsóházban, hétfői ellenfelünk a csoportkörben is csak egyet. Nem tudom, ki hogy van vele, de én nagyon nem akarok kikapni, és nem szeretném nulla ponttal zárni a világbajnokságot.”

„A könyökömmel változatlanul nincs minden rendben, sőt, gyakorlatilag semmi sincs rendben. Már be is jelentkeztem csapatorvosunkhoz, Majzik Ernőhöz, amint hazaérünk, felkeresem, aztán majd meglátjuk, mit lehet vele kezdeni. Tavaly megműtötték a könyökömet, aztán a rehabilitációt követően megcsináltam vele a szezont minden panasz nélkül. A bajnokság hajrájában viszont egy szerencsétlen lövőmozdulatnál megint leszakadt az izom, azóta így játszom. Nem volt lehetőségem és időm rendesen kezelni. Így viszont tűrnöm kell, mert igen erős fájdalmain vannak. Most a meccs után már nem is nagy a duzzanat, van, amikor kétszer ekkora a könyökömön. Na, az tud fájni csak igazán. Remélem, ennek a dolognak is mielőbb a végére érek. Mondjuk a rossz kapáslövéseim nem emiatt voltak, és hiányoztak a gólt érő bombáim, hanem azért, mert nem kaptam olyan botot, ami nekem megfelelne. Azért nemcsak a mi képességeinken és sebességünkön látszik, hogy igazából még nem értük el ezt a szintet. A menedzselést tekintve szintén nincs mögöttünk még meg az a háttér, sem itthon, sem otthon, ami a riválisainknál alapból adott. Arról nem is beszélve, hogy mi ebben a közégben most mutattuk meg magunkat, mások meg évek óta itt vannak, ismernek mindent és mindenkit, ebben sem lehettünk versenyképesek.”

A VB HÉTFŐI PROGRAMJA:
ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS, 3. FORDULÓ:
  • Magyarország-Németország 12:15 (Bern)
  • Dánia-Ausztria 12:15 (Zürich)
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ:
E-CSOPORT (BERN):
  • Svédország-Franciaország 16:15
  • Egyesült Államok-Svájc 20:15
F-CSOPORT (ZÜRICH-KLOTEN):
  • Szlovákia-Norvégia 16:15
  • Kanada-Finnország 20:15
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu