Ancsin János: Csodák márpedig vannak

- Nekünk még minden más volt, mi szeretettből játszottunk, szerelemből űztük ezt a sportágat – válaszolta a sporthirado.hu felvetésére Ancsin János. – Egy válogatott összejövetel a mi időnkben arról szólt, hogy még egy bulival több került a naptárba, illetve újpestiként a ferencvárosi sorral rivalizáltunk: ők vagy mi leszünk azon a találkozón a jobbak.

- Két évvel később a válogatott pont nélkül, súlyos vereségeket szenvedve végzett az utolsó, kieső helyen a B csoportos vb-n. Nem volt több abban a magyar csapatban?

- Nem, részünkről az volt a realitás, a plafon. Azért ne feledjük, akkor még más volt a lebonyolítási rend, hiszen a B csoportban tulajdonképpen a 9-16. közötti helyezésekért küzdöttek a csapatok. Ellenben most a vb-n alapból tizenhat együttes vesz részt. De a mi és a mostani csapatot nemcsak emiatt nem érdemes összehasonlítani. Mintha az alma és a körte között keresnénk párhuzamot.

- Ön szerint mi a legnagyobb különbség?

- A személetmód megváltozása. A mi bulijainkkal ellentétben most már csak az kerülhet oda, akinek abszolút profi a szemlélete. Az a játékos lehet válogatott és az a nemzeti együttes érhet el sikereket, aki és amely minden tekintetben professzionális. Mi technikás játékosuk voltunk, a tizennyolc mezőnyjátékosból legalább tizenöt csak a technikájából élt meg. Az meg már azon a szinten édeskevés volt. Kijött a korcsolyázó tudásbeli és erőnlétbeli különbség. Hogy mennyi időt tölthettünk a jégen mi egy szezonban és mennyit ellenfeleink. A B és a C csoport között ebben óriási volt a különbség. Ami mostanra már eltűnt.

- Ismét csodára várunk és ismét Svájcra kell tekintenünk ehhez. Ami az „almáknak” nem sikerült, összejöhet a „körtéknek”?

- A realitás számukra is a kiesés lenne. Nagyon remélem, a papírforma ezúttal borul. Csodák márpedig vannak, igaz ritkán és azokért is meg kell feszülni. Nagyon várom a vb-t és nem akarom lebecsülni az olimpiai selejtezőn való részvételt, de úgy vagyok vele: most a válogatott minden azt megelőző fellépése a vb-felkészülést szolgálja. A mostani előselejtező is, de még inkább a következő kör, Rigában. Ott már olyan csapatokkal találkozhatunk, a lettekkel, az olaszokkal és az ukránokkal, akik A csoportos szintet képviselnek.

- Ellentétben a budapesti riválisokkal. Biztos vagy munkás továbbjutást vár a magyar együttestől?

- A budapesti győzelmünk papírforma. A játékosállományunk annyival erősebb, hogy meglepetés lenne, ha nem simán jutánk tovább. Ennek ellenére készpénznek azért nem venném a dolgot. Mégiscsak lesznek ellenfelek a jégen, mégha gyengébbek is. De szellemileg, fizikailag vagy taktikailag is lehet betlizni, de legyünk optimisták. És miért ne lennénk azok. Ez a csapat csodát művelt Szapporóban, amit csak és kizárólag saját magának köszönhet.

Ami Újpesten Ancsin János, az a korszak másik meghatározó együttesében, a Ferencvárosban Hudák Gábor volt.

- Meg kell nyernünk a budapesti selejtezőt és meg is nyerjük majd – mondta a korábbi gólerős center. – Én viszont nem várok laza meccseket, különösen a horvátok nehezíthetik meg a dolgunkat. Már a vb-n is bebizonyították, nem lehet őket olyan könnyedén verni. Aztán, ha gyorsan lövünk ellenük egy vagy két gólt, akkor bedarálhatjuk őket. Viszont, ha hátrányba kerülünk, akkor nehéz dolgunk lesz. Mert a mi erősségünk a kontrajáték, fegyelmezetten visszazáró csapat ellen szenvedhetünk. De bízom a fiúkban, akik állandóan felülmúlják önmagukat, és még mindig képesek fejlődni, megújulni. A Volán játékosainak a fejlődése a legszembetűnőbb: az előző idényben még pofozógépek voltak az EBEL-ben, most pedig masszív középcsapattá váltak. Egy esztendő alatt.

- Egy-egy bravúrra a húsz évvel ezelőtti válogatottnak is futotta az erejéből, amire a közönség is megvolt. De mennyire más a mostani együttes remeklése és kijutása a vb-re?

- Szép emlékek: telt ház a BS-ben, számunkra komoly csapatokat, a dánokat vagy a franciákat is sikerült elkapnunk egyszer-egyszer. De ezek egyszeri, kifutott eredmények voltak. Nem volt mögöttük igazi tartalom, leginkább a szívünk vitt minket előre. A mostani keret tagjai hat-hét éves koruk óta állandóan vagy legalábbis szinte egész évben jégen tudtak készülni, nekünk fél évünk volt erre. A versenyeztetésünkről nem is beszélve. Nekem az volt a csúcs, hogy az Újpest ellen játszhattam egy idényben tíz komoly meccset, amihez jöttek a válogatott találkozók. Erős riválisok ellen, akikkel a vb-ken sorozatmeccseken kellett megmérkőznünk, már kijött ez a különbség. Most ebben a tekintetben is kiegyenlítődtek az erőviszonyok.