F-1: színre lépett a Virgin-csapat

Szerző: shLétrehozva: 2010. február 3. 12:35
A száguldó cirkusz állandó résztvevői után végre az idei szezon egyik újonca, a Virgin Racing is bemutatta Formula-1-es autóját, amellyel a Toyotától érkezett Timo Glock, valamint a friss arcnak számító Lucas di Grassi szerepel majd a futamokon. Az istálló az internetet használta fel a debütálására, de a vezetők remélik, nem csak ezzel hívják fel a figyelmet a szezon során.


 

autosport.com
A Virgin-csapat új versenygépe Fotó: autosport.com

 

Igaz, némi technikai probléma miatt az eredeti tervektől eltért a prezentáció, de végül a Virigin mindent megoldott, színre léphetett.

„A Virgin Racing valamennyi tagja büszke erre a pillanatra, amelynek főszereplője maga az új autó. De dicséret illeti a fejlesztésben érintett Wirth Research valamennyi fantasztikus munkatársát is” jelentette ki a konstrukció tervezője,Nick Wirth.

A Cosworth-motorral felszerelt autó bejáratására csütörtökön és pénteken kerül sor Silverstone-ban. Értelemszerűen a csapat még nem vett részt az eheti valenciai tesztelésen, de a közelgő jerezi gyakorlásra már elutazik.

„Komoly csapat vagyunk, komoly célokkal. Ezért sem akartunk futkározni, mielőtt megtanulunk sétálni…Először a megbízhatóságot szeretnénk elérni, majd az a célunk, hogy a legjobbak legyünk az új csapatok közül. A fejlesztési programunk folyamatos lesz, szeretnénk kihasználni a számítógépes szimulációk adta lehetőségeket” – tette hozzá a főtervező.

A csapatot eredetileg Manorként jegyezték, de a tavaly még a Brawn GP-t támogató Virgin főtámogató lett, nevét is adta az F-1-es projekthez.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu