Tolga: Ott játszom, ahová Terim állít

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 23. 12:41
Mérkőzésről mérkőzésre tartalékosan vonul fel a török labdarúgó-válogatott az osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon. Fatih Terim kapitány akár még a harmadik számú kapusát is mezőnyjátékosként vetheti be.


Egyre több játékosa dől ki Fatih Terim szövetségi kapitánynak, és akár az is előfordulhat, hogy a németek elleni elődöntőre mindössze 12 egészséges mezőnyjátékost tud nevezni a szakember.

 

A rutinos szakvezető ezért kénytelen bevetni mindent, amit a szabályok engednek, és felvetette: Tolga Zenginre, a harmadik számú kapusra akár mezőnyjátékosként is számít.

 

„Tolgát nem úgy ismerjük, mint egy kiváló futballistát, de habozás nélkül beállítom, ha úgy adódik” – nyilatkozta Terim.

 

„Ott játszom, ahova Terim állít” – mondta Tolga. Az UEFA részéről egyébként semmi akadálya sincs a kapus mezőnyben való szerepeltetésének, mindössze azt kérték, jelezzék korábban a negyedik játékvezetőnél.

 

A török együttesben három sárgalapos is található Emre Asik, Tuncay Sanli és Arda Turan személyében, Volkan Demirel kapus eltiltásának esetleges csökkentéséről később hoz döntést a szövetség. Az már korábban eldőlt, hogy az izomsérüléssel bajlódó Emre Güngör már nem léphet többet pályára a tornán, csakúgy, mint a combját fájlaló Nihat Kahveci. Több, mint kétséges a szereplése Emre Belözoglunak, Servet Cetinnek és Tümer Metinnek is.

 

Jó hír azonban a török szurkolóknak, hogy Mehmet Aurelio, a gárda brazil származású középpályása letöltötte eltiltását, és újra a szakvezető rendelkezésére állhat. A félholdasok a németekkel játsszák az elődöntőt szerdán 20:45-kor Bázelben.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu