Chivu hazaküldené a vb két döntősét

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 17. 19:32
Christian Chivu minden vágya, hogy a román labdarúgó-válogatottat a legjobb nyolc közé juttassa az Európa-bajnokságon. Keleti szomszédaink csapatkapitánya és a nemzeti együttes ezzel elérné azt, hogy a 2006-os németországi világbajnokság két döntőse már a csoportkör után búcsúzna a kontinensviadalon.


„Mindenképpen győzni szeretnénk a hollandok ellen, és ezzel elérni azt, hogy az olaszok és a franciák csomagolhassanak” – nyilatkozta a román válogatott egyik húzóembere.

 

Keleti szomszédaink a halálcsoportnak is nevezett C jelzésű kvartettben eddig két döntetlennel rendelkeznek, és ha a zárókörben legyőzik az eddig ellenállhatatlanul játszó hollandokat, akkor biztos, hogy bejutnak a negyeddöntőbe.

 

Chivu visszautasított minden olyan feltételezést, amely szerint a hollandok hagyják majd megverni magukat azért, hogy mind a franciák, mind pedig az olaszok kiessenek.

 

„Ez egy könnyű meccs lenne? Játszottam Hollandiában, és tudom, hogyan lépnek ők pályára – folytatta az Olaszországban légióskodó védő. – Sosem játszanak azért, hogy veszítsenek.”

 

„Az lehet, hogy pihentetik Ruud van Nistelrooyt, de ki játszhat helyette? Robin van Persie? Nem hiszem, hogy ettől sokkal könnyebb helyzetben lennénk.”

 

„Igaz még a selejtezőcsoportban hazai pályán 1-0-ra legyőztük őket, azonban az egy különleges mérkőzés volt, amelyen szakadt az eső, és nagyon fújt a szél. Ez a meccs azonban sokkal fontosabb.”

 

„Itt van a nagy lehetőség, hogy továbbjussunk a csoportból, van kilencven percünk, ezalatt mindent meg is teszünk érte” – zárta a mondandóját a csapatkapitány.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu