Buffon: A sors akarta úgy, hogy hárítsak

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 14. 11:33
A világbajnok olasz válogatott öltözőjében nagy volt a csalódottság péntek este, hiszen a Románia ellen 1-1-es döntetlent követően irtózatosan nehéz lesz túllépniük a csoportküzdelmekből a labdarúgó Eb-n. Nyerniük kell a franciák ellen, ráaádásul már nem csak a saját kezükben a sorsuk, imádkozniuk kell azért is, hogy a hollandok pontot szerezzenek az utolsó fordulóban Románia ellen. Ezzel együtt reménykednek az azzurrik, és hangsúlyozzák, gyorsan el kell felejteni a múltat, már a franciák elleni meccsre kell összpontosítani.


A 81. percben 11-est hárító és ezzel a továbbjutási reményeket életben tartó Gianluigi Buffon volt az egyetlen játékos, akit az egekig magasztalt az olasz sajtó a románok elleni 1-1-es döntetlent követően.


"A védés az védés. A döntetlennel nem vagyunk könnyű helyzetben, de úgy alakult, hogy még az egy pontnak is örülnünk kellett." A kapus bízik benne, hogy a sors akarta úgy, hogy hárítsa a büntetőt, és a squadra azzurrának maradjon esélye a továbbjutásra. "Túl kell lendülnünk a holtponton, és nyugodtnak kell maradnunk" - zárta a hálóőr.

 

A Bayern gólzsákja, Luca Toni nagyon elkenődöttnek tűnt a mérkőzés után: "Egyszerűen sehogy sem akart a labda utat találni a hálóba. Amikor pedig mégis, akkor a bíró elvette tőlünk a szabályos gólunkat. A románok büntetőjére kitérve megjegyezte: "Ilyen kétes szituációkból, mint ami a tizenegyest meglőzte, legalább 4-5 adódott a román kapu előtt. Miért nem fújta be a bíró azokat is?"

 

Egy másik nyilatkozatában, kissé lehiggadva már a következő meccsre koncentrált: "Győznünk kell! Gigi esélyt adott nekünk, és élnünk kell a lehetőséggel."


Gianluca Zambrotta magát is vádolta a kínos döntetlen miatt, annak ellenére, hogy Donadoni kapitány nem neheztel rá. "Ilyen rutinnal a birtokomban ekkora hibát elkövetni, ezt magam sem értem." A Milan új igazolása emellett az olasz csapat helyzetkihasználásra panaszkodott: "Több ziccerünk van, amint amikor két éve vb-t nyertünk. Támadóbb felfogásban játszik a csapat, mégis képtelenek vagyunk gólt szerezni."

 

A világbajnok olaszok csak akkor juthatnak tovább, ha nyernek a franciák ellen, és a románok nem győznek a már biztos negyeddöntős hollandok ellen.

 

SAJTÓVISSZHANG: A SZAKADÉK SZÉLÉN AZ OLASZ CSAPAT
A Gazzetta dello Sport szombaton megjelent számában azt írja, hogy a csapat sorsa egy hajszálon függ. "A válogatott szívvel játszott, de csak döntetlent ért el a románok ellen. Luca Toni gólja szabályos volt. Olyan nehéz az út a továbbjutáshoz, mint még soha. Mindent bele kell adni, hogy megspóroljuk a korai hazautazást. Teljes lett volna a kudarc, ha Buffon nem véd mesterien, és nem hárítja a hajrában a 11-est."
A Corriere dello Sport szerint a kapus Buffon mentette meg Itáliát, amelyet bírói ítéletek sújtottak. "Csodára van szükség a továbbjutáshoz. Az előző vb két döntőse, Olaszország és Franciaország gyakorlatilag kiesett. Csapnivaló a nemzeti csapat, amelynek útját katasztrofális játékvezetés kíséri." - írta az újság.
A Tuttosport úgy véli, már csak a hollandokban lehet bízni, és a már biztos negyeddöntős alakulat nem kap ki a románoktól. "Nagyon csekély az esély a negyeddöntőre. A súlyos bírói tévedések megzavarták a játékot, de így sem lehet ráismerni a világbajnok együttesre."
La Repubblica is kitér arra, hogy Buffon miatt maradt életben a továbbjutási lehetőség. "A kapus mentett meg bennünket, de még így is csodára lesz szükség. Enyhe javulás figyelhető meg a játékban, a középpályát viszont meg kell erősíteni. Del Piero sem csillogott, így nehéz a góllövés. Luca Toni meg peches Toni lett." (mti)

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu