Totális mélyrepülésben Ronnie O'Sullivan

Szerző: shLétrehozva: 2011. február 17. 00:10
A novemberi World Open döntője óta nem tudott mérkőzést nyerni a közönségkedvenc Ronnie O'Sullivan, aki szerdán a legjobb 32 között búcsúzott a sznúkerszezon hatodik pontszerző versenyétől, a Welsh Opentől Newportban. A mélyrepülés nem véletlen.


A háromszoros világbajnok 4-2-re kapott ki a hazai közönség előtt szereplő Ryan Daytől, így a UK Championship és a Masters után zsinórban harmadszor esett ki első összecsapásán aktuális versenyéről.

A találkozó utáni interjújában elismerte, ellenfele megérdemelt győzelmet aratott, de bevallotta, hogy felkészülése a tornára finoman szólva felületes volt, mindössze múlt pénteken és néhány órával kezdés előtt gyakorolt egy-egy(!) órát.

Az angol zseni több tornát (így a múltheti German Masterst) is kihagyott ebben a szezonban, játéka nem véletlenül hullott szét. A világranglistán a 9. helyre esett vissza, ha pedig így folytatja, kicsúszhat a legjobb 16 közül, akkor pedig ősztől selejtezőkre kényszerül!

Idényét már csak két versenyen, a China Openen és a világbajnokságon mentheti meg, persze kérdés, mennyire motiválja őt a sportág, miután évek óta hangoztatja, nincs igazi eltökéltség benne a folytatáshoz.

SZNÚKER, WELSH OPEN, LEGJOBB 32:
Ryan Day (walesi)-Ronnie O'Sullivan (angol) 4-2

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu