Profikat mészároltak a pókerfesztiválon

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 6. 22:07
Több száz játékos közül mindössze nyolcan maradtak versenyben szombaton éjszakára a 4. PokerStars Budapest Poker Openen (BPO-n) a Tropicana Casinóban. A legnevesebb hazai profikkal teletűzdelt mezőnyből senkinek sem sikerült a döntő asztalra verekednie magát, egy kínai születésű, egy román mellett hat magyar vív meg vasárnap a 27 millió forintos főnyereményért. Az első helyen az egyébként közgazdászként tevékenykedő Gáll Zsombor áll, jelentős előnnyel.


 

A már szokásosnak tekinthető magyar pókerbajnokságként is emlegetett 4. Budapest Poker Open előtt Traply Péter kitiltása jelentette a slágertémát. A fiatal profi távolmaradásával kapcsolatban több verzió is napvilágot látott, egy biztos nem láthattuk a versenyzőt a Tropicana Casinóban.

 

Egyesek még a Bélabácsi becenévre hallgató játékost emlegették, mások az EPT-ről nosztaligáztak, egy biztos, nagy érdeklődés övezte az idei BPO-t. Traplyt leszámítva a teljes magyar élmezőny képviseltette magát, így a teljesség igénye nélkül Kaló Dénes, Tóth Richárd, Kwaysser Valdemár Ákos, Andrejkovics Milán, Pőcze László, Markovits Ádám, Tóth Zoltán, Turmezey Péter és Tóth Csaba is szerencsét próbált.

 

Többen közülük már a selejtezőben elbuktak, néhányan ugyan megérték az elődöntőt, de az első 30, azaz a fizetős helyekre már egyikük sem ért el. Az ismertebb nevek közül említést érdemel Kis Attila 16. helye, aki tavaly negyedikként zárt, idén pedig hasonló bravúrt könyvelhetett el.

 

A hosszú csata végén nyolcan maradtak, miután a szerencsétlen Suki Flórián ötös párja alulmaradt Szép Attila két hatosával szemben. A finalisták között a román, Andrei One profinak tekinthető, hét ellenfele amatőrként jellemezte önmagát.

 

A 27 milliós főnyereményben reménykedők között három diák, két közgazdász, egy pénzügyi tanácsadó és két asztalitenisz-versenyzőt (!) találunk. A hatalmas előnnyel az élen álló Gáll Zsombor, a gazdasági szektorban tevékenykedik, a döntő asztal előtt ő tűnik a legnagyobb esélyesnek.

 

BPO, ZSETONÁLLÁS A DÖNTŐ ASZTAL ELŐTT:
Gáll Zsombor 1,161,000
Kővári Balázs 591,000
Szép Attila 510,000
Chen Zi Ping 319,000
Szamosi Gábor 294,000
Szmutka István 277,500
Andrei One 269,000
Nemes András 145,000

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu