Overdose meggyógyult, de...

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 11. 16:33
Több hét távlatából beigazolódott a menedzsment azon döntése, hogy kihagyták az év végére tervezett versenyeket, mert azóta Overdose lába tökéletesen rendbe jött, a tályog okozta problémák már nem hátráltatják. Mikóczy Zoltán elmondta, hogy ugyan számításba vették, hogy a sokmillió dolláros versenyekkel tűzdelt Dubai versenyszezonra elutazzanak, de sokkal fontosabbnak tartják, hogy jövőre angliai és franciaországi Group I-es versenyeket vehessenek célba, ezért a téli pihenő alatt Overdose csak alagi kifutójában futkorászhat.


Overdose felkészülését a szezon végén egy tályog hátráltatta, emiatt nem indulhatott sem Milánóban sem Rómában - írja a a PannoniaOverose.hu. Ennek tisztítására és eltávolítására már korábban sor került, de több hét távlatából továbbra is indokoltnak tűnik a leállítása, vagy inkább csak a korábbi sérülése miatt volt óvatos a menedzsment?

- Teljes mértékben indokolt volt. Túlságosan nagy kockázat lett volna a római versenyt bevállalni, hiszen ez a pataprobléma több hetes tréningkiesést okozott, így nem maradt volna elegendő idő tisztességgel felkészíteni rá. Ha pedig sietősre vesszük, azzal árthattunk volna Overdose-nak. Így utólag is helyénvaló az a döntés, hogy a téli pihenőt választottuk.

- Túl vagytok a tályog okozta problémán?


- Szerdán újrapatkolták, ezt követően pedig az állatorvos és a kovácsa is egyértelműen azt mondta, hogy jelen pillanatban tökéletes a lába.

- Tehát ha éppen nem lennénk versenyszezonon kívül, akár futhatna is?


- Igen, csak hát jelen pillanatban nincs olyan verseny, amire felkészíthető lenne.

- Néhány országban ugyan ilyenkor is tartanak egzotikus versenyeket, a svájci St. Moritzban például havon is futnak a lovak, de ezek nem képviselnek olyan szintet, hogy komolyan számításba jöhessenek...

- Ami ilyenkor a Föld északi felén egyedül számít, az a Dubai versenyszezon, ami decemberben kezdődik, és március végével csúcsosodik ki. A Dubai World Cup-ra mehetne, de úgy gondolom, hogy sokkal fontosabb számunkra az, hogy megfelelő téli pihenő után, a tavaszi felkészítést követően az európai csúcs sprintversenyekre tökéletes állapotba kerüljön. A cél, hogy jövőre angliai és franciaországi Group I-es futamokban bizonyítson.

- Tavaly is ezt mondtad.


- Még mindig nem vagyunk vele elkésve.

- Ráadásul, mivel Dubai arab ország, ott a futamokra fogadni sem lehet.

- Beérem azzal, ha jövőre Ascotban fogadnak minket.

- A téli pihenője mivel telik?

- Minden nap nyereg alatt van, átmozgató, de nem gyors munkákat végez, ezt követően pedig a padikban (kifutóban) tölti a napját.

- A versenyszezonban ez ugye nem volna túl szerencsés, hiszen a padik a boxához képest meglehetősen tágas, és ott elég sokat kiadhat abból az erőből, amit akkor a versenyekre kell koncentrálni.


- Ezen a nyáron változtattunk, úgy ítéltük meg, hogy ezt igényli. Jól is érzi magát, most télen pedig semmi akadálya, hogy annyit mozogjon, amennyit csak akar.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu