Ökölvívás, ob: Káté, Varga és Szellő is simán jutott tovább

Szerző: MTILétrehozva: 2008. december 11. 20:29
A negyeddöntőkkel folytatódott a 85. férfi ökölvívó országos bajnokság, a dr. Lasz György Kupa a budapesti Nemzeti Sportcsarnokban, ahol a válogatott versenyzők gond nélkül biztosították helyüket a pénteki elődöntőben.


Az Angliában bronzérmes Varga Miklós még az MTK kiválóságánál is könnyebben jutott a négy közé, ugyanis villámgyorsan, már az első szakaszban döntő fölényt (20 pontos különbség) harcolt ki riválisa ellen.


A kontinenstornáról éremmel hazatért bokszolók közül mégsem a hajdúsámsoni Vargának volt a legkönnyebb dolga, ugyanis a szintén Eb-harmadik nehézsúlyú (91 kg) Darmos József ellenfele nem vállalta a csütörtök estére kiírt mérkőzést.

 

A válogatottak közül Mihály János (57 kg) és a junior világbajnok Bacskai Balázs (69 kg) is gond nélkül vette a csütörtöki akadályt, igaz, ők végig bokszolták meccsüket: Mihály 30-5-ös, Bacskai Pedig 12-6-os pontozással nyert.

 

Gond nélkül jutott tovább az olimpiai és világbajnoki ötödik Szellő Imre (81 kg) is, akinek ellenfele az első menetben feladta az egyenlőtlen küzdelmet.

A novemberi liverpooli Európa-bajnokságon ezüstérmes Káté Gyula (64 kg) kevesebb mint két menetet töltött a ringben, miután riválisa a második két percben feladta ellene az egyoldalú küzdelmet.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu