Kotlobaj kiütötte Nagy Józsefet

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 21. 12:55
Péntek este Szentpéterváron lépett szorítóba Nagy József, ellenfele pedig az orosz Alekszander Kotlobaj volt. A magyar ökölvívó számára nem sikerült a meccs, hiszen a hazai pályán szereplő Kotlobaj a második menetben padlóra küldte őt.


A 10 menetes cirkálósúlyú összecsapás első menetében - a helyszínen tartózkodó mérkőzésszervező, Petrányi Zoltán beszámolója szerint - Kotlobay láthatóan tartott a magyar öklözőtől, de "Hóhér" ennek ellenére nem tudta irányítani a döntetlenszagú felvonást.

A második 3 percben egy erőszakosabb, határozottabb Kotlobayt láthatott a publikum, és már az etap legelején megrendítette Nagyot előbb egy jobbegyenessel, majd egy balhoroggal. A kezdeti kritikus pillanatokat még túlélte a hajdúsági bunyós, azonban az említett felvonás 2. perce már végzetesnek bizonyult, és az előre induló Nagyot egy jobbegyenes-jobbfelütés kombináció padlóra küldte.

"Hóhér" felállt a kemény leütésből, de nem tudott kitisztulni, a mérkőzésvezető pedig ezt látva nem engedte tovább küzdelmet, és leléptette a magyar öklözőt.

"Nem szeretnék magyarázkodni, ezért csak annyit mondok, nagyon sajnálom, hogy ez most így jött össze. Az első menet alapján verhetőnek tűnt az ellenfelem, de egyszerűen nem találtam magam! Nem éreztem az ütőtávot sem, ez nem az én napom volt." - nyilatkozott a profiboksz.hu-nak szűkszavúan a találkozó után Nagy József, aki profi pályafutása során negyedszer volt kénytelen vesztesen távozni a kötélnégyszögből.

AZ ÖKÖLVÍVÁS SZAKMAI PARTNERE:

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu