Ki volt a legjobb, Kovács vagy Janics?

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 15. 21:12
A december hagyományosan az év végi összegzés ideje, nincs ez másként a sportvilágban sem. Honlapunk olvasói eldönthetik, a tíz jelölt közül kit tartanak a legjobb női versenyzőnek, ehhez támpontot is nyújtunk a kandidálók idei eredményeinek rövid emlékeztetőjével.


A 2008-as esztendőt egyértelműen a pekingi olimpia határozta meg, sajnos a vártnál jóval kevesebb sikernek örülhettünk. A hölgyek ráadásul összesen egy aranyérmet gyűjtöttek, igaz a szám megduplázódott, lévén a Kovács Katalin-Janics Natasa kajakpáros védte meg Athénban szerzett címét.

 

Pedig egyikük sem készülhetett ideális körülmények között az ötkarikás játékokra, a csodaduó mindkét tagjának idegrendszerét kikészíthette a hónapokon át tartó edzőmizéria. Az Athénban duplázó Janics már korábban elhagyta Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportját, Szegeden gyakorolt, majd idén tavasszal Kovács is távozott, Sári Nándorhoz került. A kettős klasszisát jelzi, hogy a botrányok ellenére is diadalmaskodott a kínai fővárosban. Pedig a döntő előtt már óriási kudarc érte Katit, hiszen egyesben toronymagas esélyesként is csak negyedik lett.

 

A kajakpáros mellett az SH jelöltjei közül Mincza-Nébald Ildikó vehetett át érmet Pekingben. A családanya a nagy előd, a Sydneyben és Athénban is győztes Nagy Tímea nyomdokain haladt, igaz az elődöntőben „megbotlott”. Utána azonban a bronzcsatára ismét felszívta magát, pályafutása egyik legszebb győzelmével állhatott fel a dobogóra.

 

A vízilabdázó Valkai Ágnes is remekelt a kínai fővárosban, csapatával a legjobb négy közé jutott. Ott azonban megtorpant a hölgykoszorú, két vereséget is szenvedett, egészen drámai körülmények között. A nemzetközi szakközvélemény azonban észrevette a magyar pólós idei klasszis teljesítményét, a LEN Magazine a földrész második legjobb játékosának választotta.

 

A kézilabdázó Görbicz Anita is negyedik helyet ünnepelhetett az ötkarikás játékokon, ehhez zseniális teljesítménnyel járult hozzá. Szokásához híven szórta a gólokat, kulcsembere volt a válogatottnak. Akkori produkciójával méltán került listánkra, hiszen klubegyüttesével, a Győrrel aranyérmes lett a pontvadászatban és elődöntős volt a Bajnokok Ligájában. Az merüljön a feledés homályába, hogy a vasárnap befejeződött macedóniai Eb-n a klasszis és együttese is elmaradt a várakozásoktól.

 

Az asztaliteniszező Tóth Krisztina ugyan nem parádézott Kínában, de előtte és utána is szórta a kiváló eredményeket. Szép sikereket ért el a Pro Tour versenyeken, az igazi csúcsteljesítményt azonban az Európa-bajnokságra tartogatta. Mindhárom színű éremből szerzett egyet-egyet, párosban győzött Póta Georgina oldalán. Csapatban második, egyesben harmadik lett.

 

Az úszó Verrasztó Evelyn márciusban kezdte az érmek gyűjtését, az eindhoveni Eb-n második lett 200 m vegyesen. Pekingben nem sikerült ez a bravúr, de a múlt héten Rijekában ismét fényes sikereket aratott. Kétszer állhatott a dobogó második fokára, joggal remélhetjük, a következő években tovább fényesíti a medáliák színét.

 

Az év sportolója választáson tavaly harmadik Csomor Erika sokáig inkább duatlonban aratott sikereket, idén már triatlonban szállította a jó eredményeket. Márciusban és áprilisban Kaliforniában és Arizonában lett első, majd jött az ősz és újabb jó teljesítmények. Negyedik a Hawaiin rendezett világbajnokságon, majd novemberben Floridában volt hatodik.

 

A pécsi Vajda Anna annak ellenére lett az év kosárlabdázója, hogy a soproniak ünnepelhettek bajnoki címet. A kiváló játékos korábban éppen az MKB-t erősítette, így már mindkét honi sztárcsapat mezét viselhette. Ősszel vállára vette kissé meggyengült klubcsapatát, a válogatott tagjaként pedig szenzációs sikert ért el az Európa-bajnokság selejtezőjében.

 

Tavaly Szávay Ágnes lett Magyarország legjobb női sportolója, idén erre esélye sincs. Egy-két felvillanástól eltekintve inkább vereségeivel okozott meglepetést, nem a kellemes fajtából. De így megőrizte helyét a világ élmezőnyében, ismét a legjobb harminc között zárt a ranglistán. Indult az olimpián, egyesben és párosban is győzelem nélkül búcsúzott.

 

 

 

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu