Ifjú közgazdász a magyar póker trónján

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 7. 23:28
A borsodi faluból, Sályról érkező közgazdász, Gáll Zsombor nyerte a magyar pókerbajnokságként is titulált 4. PokerStars Budapest Poker Opent (BPO) a Tropicana Casinóban. A 25 éves amatőr az első helyről kezdte a finálét, sokáig vezetett, majd a fordulatos párbaj során felülkerekedett utolsó ellenfelén, Kővári Balázson, ezzel nemcsak győzött, hanem bezsebelte a 27 millió forintos főnyereményt is. A második helyen záró asztaliteniszező alig 2,200 forintot (!) fizetett be egy selejtezőn, ám mikor kilépett a kaszinóból 17 millió forinttal súlyosabb pénztárcával vehette az irányt Miskolc felé.


NÉVJEGY, ÚT A DÖNTŐBE: GÁLL ZSOMBOR
Szikszón született 1983-ban, jelenleg Miskolctól negyven kilométerre található, alig 2000 ezer főt számláló Sályon tölti mindennapjait, foglalkozása közgazdász. Négy évvel ezelőtt kötött barátságot a pókerrel, saját bevallása szerint a versenyeket kedveli jobban, a készpénzes játék csak másodlagos szereppel bír számára. A népszerű kártyajáték online térhódítása Gállt is magával ragadta, rendszeres próbára teszi önmagát a virtuális valóságban. A BPO-ra online selejtezőből jutott el.
Az első selejtezőnapon ült először asztalhoz kedden, ahol még kevesen gondolták, hogy a későbbi győztessel csapnak össze. A 25 éves amatőr végül a 96 elődöntőbe jutott közül a 34. helyen, kicsivel az átlagos zsetonmennyiség felett lépett tovább. Lassan küzdötte fel magát a mezőnyben, fokozatosan a top tíz környékére, majd a döntő előtt már messze az első helyen állt, sorozatos akciói révén.
A fináléban hatalmas előnye tudatában és egy korai nagy parti behúzását követően órákon át csendben meghúzódott, kiülte ellenfelei távozását. Amikor már csak hárman maradtak a nyolcból, hirtelen az utolsó helyen találta magát, viszont innen az adok-kapokból jól jött ki.
A párbaj során mind ő, mind Kővári nyerhetett volna, a vezető személye percenként változott, végül egy szerencsés négyes a nem mindennapi sikert és nyereményt, no és persze a dicsőséget jelentette számára. Gáll Zsombor lett a magyar pókerkirály!

 

22:45 Vége. Gáll Zsombor nyerte a Budapest Poker Opent.

Hosszú, fordulatos párbaj végén a 25 éves amatőr A4-gyel tolta be zsetonjait, amelyet A2-sel fogadott el Kővári. Nagy esély mutatkozott a felezésre, hiszen A-7-8 érkezett a flopra. A turn azonban 4-es lett, amellyel Gáll két párra javult, ezzel pedig már csak a hetest és a nyolcast kellett elkerülnie a riverre. Ötös érkezett! Ezzel Gáll Zsombor győzött a 4. BPO-n.

 

21:27 Zsetonállás

Gáll Zsombor 2,000,000
Kővári Balázs 1,622,000
Chen Zi Ping kiesett
Szamosi Gábor kiesett
Andrei One kiesett
Szép Attila kiesett
Szmutka István kiesett
Nemes András kiesett

 

21:25 Ping kiesett, Kővári és Gáll csap össze a címért

Kézbe kapott királyokat a kecskeméti játékos, Gáll QT-sel fogadta el hívását, szerencsétlenségére a közös lapok két tizest is hoztak: T-5-6-T-8. Így szettel Gáll legyőzte jóval esélyesebbnek tűnő ellenfelét és kialakult a párbaj. A 43 éves játékos 11 millió forinttal gyarapította bankszámláját.

20:47 Zsetonállás

Kővári Balázs 1,586,000
Chen Zi Ping 1,178,000
Gáll Zsombor 803,000
Szamosi Gábor kiesett
Andrei One kiesett
Szép Attila kiesett
Szmutka István kiesett
Nemes András kiesett

20:43 Ötven perc alatt nagyot fordult a világ

Nemrég még hatan voltak, most már csak három játékos van versenyben a BPO első helyéért. Előbb Szép Attila esett ki, 4,5 millió forinttal vigasztalódott, majd Andrei One intett búcsút az asztalnak, 5,15 millió forint ütötte a markát. Nem telt bele tíz perc és Szamosi Gábor is a kijárat felé vehette az irányt, hiába várt flössre, Kővári ász párra fejlődő AK-ja kitartott és ezzel vezet 1,6 millió zsetonnal. Szamosi 7,3 millió forintot kasszírozott.

19:53 Elfogyott Gáll előnye

Kővári és Szamosi is felzárkózott, ők hárman állnak közel állnak egymáshoz, jelenleg Szép Attila van nehéz helyzetben.

19:52 Zsetonállás

Gáll Zsombor 890,000
Kővári Balázs 775,000
Szamosi Gábor 705,000
Andrei One 476,000
Chen Zi Ping 370,000
Szép Attila 281,000
Szmutka István kiesett
Nemes András kiesett

 

19:33 Szmutka István végzett a hetedik helyen

Egy rabló jellegű akcióval pikk 89-cel, a flop előtt tolta be 210 ezer zsetonját, ám a QK-t birtokló Szamosi Gábor elfogadta a hívást. 7s, Ac, 6c, Qh, Jc lapokat borított az osztó, hiába volt alul, felül nyitott sora Szmutkának, ellenfele dáma párral kiejtette. A 35 éves vállalkozó 3,641 millió forintot nyert.

19:21 Gáll mögött centikre a mezőny

Órák óta heten harcolnak, Gáll Zsombor lassan veszti előnyét, míg a mögötte álló hat játékos képtelen felülkerekedni a másikon. Mindig az a versenyző nyer partit, aki a legrosszabbul áll.

19:20 Zsetonállás

 

Gáll Zsombor 1,111,000
Kővári Balázs 500,000
Andrei One 476,000
Chen Zi Ping 454,000
Szamosi Gábor 460,000
Szép Attila 345,000
Szmutka István 210,000

19:15 Ping feltámadt és már az esélyesek közé lépett

Hiába állt a kiesés szélén a Kecskeméten élő asztaliteniszező, két nagy kassza besöprésével 460 ezer zsetonra ugrott. Előbb egy AJ-val verte meg Kővári nyolcas kilencesét, Qs, 3h, Qc, 7d, 7c közös lapokkal (két pár mindkettejüknél, de Pingnél ász a kicker, míg Kővárinál kilences), majd egy ügyes visszahívással zsebelte ki Szamosi Gábort.

18:42 Szamosi már ment volna, de duplázott

KQ-val középre tolta összes zsetonját, Andrei One pedig elfogadta hívását, pikk A8-cal. 4d-5h-10c-10s-Qd lapokat borított az osztó, az utolsó (river) lapra érkező dámával menekült meg Szamosi, akinek így már 550 ezer zsetonja van, ezzel már a harmadik. Andrei visszaesett a negyedik helyre, 470 ezer körüli értékkel.

18:40 Túlélés kínai módra

Ping AJ-val ment all-in, Szmutka fogadta el, A5-tel. Az esélyek a kínai sikerét igérték és hozták, 5-Q-K-A-Q közös lapokkal. Szmutka ugyan a turnre (negyedik közös lapra) már két párral rendelkezett, azonban Ping hatalmas szerencséjére érkezett egy dáma, így mindkettejüknek két párja lett (ász és dáma) de jobb kicker lapja (bubi) révén vitte a partit.

18:30: Percek múlva folytatódik a finálé.

18:13: Zsetonállás

Gáll Zsombor 1,257,000
Andrei One 694,000
Kővári Balázs 602,000
Szép Attila 399,000
Szamosi Gábor 246,000
Szmutka István 210,000
Chen Zi Ping 109,000
Nemes András kiesett

18:00: Szünetel a játék

17:58: Újabb nagy kasszát visz a román profi

Andrei One beszállt, erre Szmutka emelt, ám a kolozsvári profi all in ment és jelentős partit nyert, már 720 ezer zsetonnal áll.

17:38: Erdélyi mosoly

Ping újabb nagy partiban ezúttal alulmaradt. 3-T-Q-8-9 közös lapokkal hiába javult két párra 89-cel, ellenfele, Andrei One AJ-t borított és sorral vitte a kasszát, duplázott.

17:18: Duplázás

Ping tolta középre zsetonjait, amelyet az első helyen álló Gáll Zsombor fogadott el, előbbi kilences, utóbbi hatos párt fordított. Az esélyeknek megfelelően a kínai származású játékos életben maradt, duplázott J-5-A-7-T közös lapok révén.

16:20: Zsetonállás

Gáll Zsombor 1,400,000
Kővári Balázs 700,000
Szép Attila 600,000
Chen Zi Ping 166,000
Szamosi Gábor 193,000
Szmutka István 277,500
Andrei One 146,000
Nemes András kiesett

14:50: Az első kieső, Nemes András!

A 25 éves egyetemista 2,660 millió forinttal térhet haza. Gáll Zsombor emelt, amelyre all-int mondott KQ-val, ellenfele 33-at mutatott. A közös lapok 8d-7d-As-4d-6d egyiküknek sem kedvezett, így a hármas párral Gáll kiejtette Nemes Andrást.

JELMAGYARÁZAT:

A: ász, K: király, Q: dáma, J: bubi, T: tizes: 9: kilences és így tovább.

h: kőr, s: pikk, c: treff, d: káró

Forrás: pokerstars.com

RÉSZTVEVŐK:

Gáll Zsombor

A Miskolc közeli faluból, Sályról érkezett 25 éves játékos közgazdászként tevékenykedik. Négy éve pókerezik, az Interneten gyakran szerepel versenyeken, első helyről kezdi a döntőt, 1,161,000 zsetonnal.

Kővári Balázs

A 28 esztendős miskolci asztaliteniszező mindössze kétezer forintot befizetve jutott el a milliókat érő helyezések közelébe. Nős, egy gyermek édesapja, négy éve szerelme a póker, elsősorban az online asztalok vendége.

Szép Attila

A döntő asztal rangidőse, az 53 éves budapesti pénzügyi tanácsadó, aki harmadik helyen jutott a fináléba. Alig két éve játszik, elsősorban élő asztaloknál. Nős, két gyermeke van.

Chen Zi Ping

A Kecskeméten élő, Kínában született 43 éves kínai asztaliteniszező elsősorban a készpénzes játékban jeleskedett, versenyeken ritkán vesz részt. Ennek ellenére a negyedik helyen verekedte magát a döntőbe és nagy reményekkel indul a győzelemért.

Szamosi Gábor

A 26 éves mezőkövesdi egyetemista az Interneten zajló készpénzes játékban edződött, a versenyre élő selejtezőből került.

Szmutka István

A 35 esztendős fővárosi vállalkozó három éve ismerkedett meg a népszerű kártyajátékkal, a BPO-ra 25 ezer forintot fizetett be, de már biztosan milliomosként távozik. Nős, két gyermek édesapja.

Andrei One

Az Erdélyből, Kolozsvárról származó román játékos az egyetlen, aki profinak vallja magát a döntő asztalnál. A 24 éves versenyző még tanul, élőben és online is játszik, saját bevallása szerint már négy éve.

Nemes András

A 25 éves fővárosi egyetemista hobbiból pókerezik, immár három éve, az utolsó helyen, kevés zsetonnal jutott a döntő asztalra.

BPO, ZSETONÁLLÁS A DÖNTŐ ASZTAL ELŐTT:
Gáll Zsombor 1,161,000
Kővári Balázs 591,000
Szép Attila 510,000
Chen Zi Ping 319,000
Szamosi Gábor 294,000
Szmutka István 277,500
Andrei One 269,000
Nemes András 145,000
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu