Győzelemre készül szombaton Balzsay

Szerző: shLétrehozva: 2009. augusztus 17. 16:22
Balzsay Károly szerényen, de töretlenül készül a szombati, Robert Stieglitz elleni világbajnoki mérkőzésére. A magyar bunyós a Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú övét védheti meg a budapesti Syma Csarnokban. Mint azt Balzsay elmondta, mindenképpen győzni szeretne a gálán.


Hétfőn sajtótájékoztatót tartott Balzsay Károly, hiszen szombaton, a budapesti Syma Csarnokban kell majd világbajnoki címvédő-mérkőzésen helytállnia.

„Már vagy két hete azon jár az eszem, mikor jöhetek haza Magyarországra - mondta a hamburgi Universum öklözője. - Célom, hogy szombat este egy jó meccsen nyerjek. Stieglitz rfemek bunyós, nagyon erős, amolyan irammenő. Jól ismerem őt. Tisztelem, de győzni megyek majd a kötelek közé.”

A német kihívó - amellett, hogy elismerte, nem ő az összecsapás esélyese - óvatosságra intette riválisát. Úgy vélte, hogy éppen a budapesti, tehát a hazai közönség előtt megvívandó ütközet előtt és alatt is a magyar öklözőn lesz a nagyobb nyomás.

Balzsay profi karrierje során eddig 21 mérkőzésen szerepelt, ebből mindet meg is nyerte, 15-öt kiütéssel abszolvált. Stieglitz összmérlege: 35 győzelem (21 K.O.-val), 2 vereség (2 K.O.).

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu