Elindult Bécsből a jótékonysági váltó

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 21. 11:36
Az idei Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton ugyan elmaradt, ám a Nagy Sportágválasztó és a Magyar Vöröskereszt által, a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére szervezett jótékonysági futást szerdán a tervek szerint megkezdte a Bajnokok csapata.


A stafétát alkotó Vajda Attila (olimpiai és világbajnok kenus), Kozmann György (olimpiai bronzérmes, világbajnok kenus), Csabai Edvin (17-szeres világbajnok maratoni kenus), Hüttner Csaba (világ- és Európa-bajnok kenus), Boronkay Péter (világ- és Európa-bajnok paratriatlonista), Lindenmayer János (ironman) és Ipacs Endre (vb-bronzérmes kenus) szerdán 11 óra előtt együtt kezdte meg a futást az osztrák fővárosban, majd az első ember, Lindermayer János egyedül folytatta.

A szervezők tájékoztatása szerint a stafétát Horváth Csaba olimpiai és világbajnok kenus kerékpáron kísérte a nyitónapon, de csütörtökön már ő is fut, ő kezdte meg a Fertődről indult szakaszt.

A futók útjuk során pénzfelajánlásokat és tárgyi adományokat, elsősorban tisztító- és tisztálkodási szereket, illetve tartós élelmiszereket szívesen fogadnak. Az első pénzadományt a csapat gyúrója, Horváthné Döme Erika tette, s már Ausztriában is volt olyan autós, aki 20 euróval segített.

A jótékonysági váltó mellett közben a szupermaratonra nevezettek közül kedden három másik csapat is nekivágott önszorgalomból a távnak. Elmondásuk szerint Ausztriában kezdetben még a rendőrség biztosította futásukat, de ők később visszavonultak az utakról.

A második napon a csoport azt az információt kapta, hogy a tűzoltócsapatot a harmadik naptól ORFK-utasításra letiltatja a futásról a tűzoltóparancsnokság, így a tűzoltók váltója csütörtöktől, Győrből nem fut tovább.

Két csapat viszont folytatja a többnapos maratonit, terveik szerint a közlekedési szabályokat betartva fognak futni.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu