Dopping: tízmilliós nyomravezetői díj

Szerző: MTILétrehozva: 2011. június 14. 20:03
Hamarosan tízmillió forintos nyomravezetői díjat kaphat, aki bizonyítékot szolgáltat a doppingvétség miatt eltiltott dzsúdós, Ungvári Attila tisztázására.



„Egyelőre zajlik a gyűjtés, az összeg fele már rendelkezésre áll - mondta Ruttner György, az Európa-bajnoki bronzérmes sportoló ügyvédje. - A pénzt a ceglédi klub, a város vállalkozói, Bíró Tamás edző és jómagam adjuk össze. Várhatóan néhány napon belül kihirdethetjük, hogy ennyivel gazdagodik az, aki érdemi információt szolgáltat ahhoz, hogy bebizonyosodjon védencem ártatlansága.”

A nemzetközi szövetség (IJF) korábban kétéves eltiltással sújtotta a 73 kilós súlycsoportban érdekelt Ungvárit, aki így nem indulhat a londoni olimpián. A versenyző ártatlannak vallja magát, és fellebbezett az ítélet ellen.
hirdetés

„Marius L. Vizerhez, az IJF elnökéhez küldtük el a fellebbezést, aki közölte velünk, hogy az ítéletet csak a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál, a CAS-nál lehet megtámadni - jelentette ki Ruttner György. - Ezért megkértük őt, hogy továbbítsa fellebbezésünket a lausanne-i testülethez. Az IJF vezetője egyébként jelezte, hogy ha a rendőrség időközben bizonyítékokkal áll elő Ungvári tisztázására, azonnal felülvizsgálják a határozatot. A CAS várhatóan meghallgatja majd Attilát, amit eddig csak a magyar szövetség tett meg, majd néhány hónapon belül dönt az ügyben.”

Ungvári Attilának januárban a bakui Világkupán, majd februárban a budapesti - neki aranyérmet hozó - Hungária Kupán adott mintájában találtak doppinglistás anyagokat, a szteroidok közé tartozó sztanozololt és a vízhajtók csoportjába sorolt furoszemidet, de elmondása szerint más valaki szándékosan rakott tiltott szereket italába. Ezért a szövetség feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

Az IJF 2013. március 7-ig eltiltotta a 22 éves sportolót, mellékbüntetésként pedig három eredményét - a Hungária Kupa első, a párizsi Grand Slam-viadal második és a bakui Vk harmadik helyezését - törölte.

Amikor kiderült, hogy Ungvári mintáiban doppingszereket találtak, bátyjával, Miklóssal és edzőjükkel, Bíró Tamással együtt önkéntesen hazugságvizsgálatnak vetette alá magát, amely az ártatlanságát támasztotta alá.

Taraba Sándor, az UTE ugyancsak 73 kilós versenyzője ellen a szövetség fegyelmit indított [1], arra gyanakodnak, hogy köze lehet az ügyhöz. Taraba az egyik poligráfos vizsgálaton megingott.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu