Díjátadó: Kozmann György és Kiss Tamás a Sportcsillagok Falán

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 14. 21:15
A 2008-as esztendőben két kenus, Kozmann György világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes és szintén ötkarikás harmadik hellyel rendelkező Kiss Tamás kézlenyomatát és aláírását helyezték el a Magyar Sportcsillagok Falán pénteken Budapesten.


Az ünnepelteket George F. Hemingway köszöntötte a Bozsik-stadionban tartott rendezvényen, majd Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke méltatta a két kenust.

 

„A Pekingben elért bronzérem az ismert eseményeket, Kolonics György tragikus halálát követően aranyéremmel ért fel. - mondta az elnök, majd így folytatta - Mindkét sportoló emberi nagyságáról tett tanúbizonyságot: Kozmann azzal, ahogy vállalta az olimpiát és élére állt a csoportnak, Tamás pedig azzal, hogy a felnőtt az óriási feladathoz. Bebizonyították, hogy ha az ember csak a munkájára koncentrál, mi mindent érhet el."

 

Az esemény fénypontja a két sportember „tenyerelése" volt, majd Kozmann György és Kiss Tamás köszönte meg a megtiszteltetést az adományozóknak.

 

„Nem véletlen az, amit sokan meg is jegyeztek, hogy milyen aktívak vagyunk Tomival a hasonló eseményeken - említett Kozmann, majd a következőket mondta - Ezzel is hirdetni akarjuk azt az eszmét, azt a gondolatot, amelyet az olimpiai indulással is képviseltünk, Kolonics György és az ő sportemberi emlékét."

 

A Hemingway Alapítvány a 90-es évek elején hozta létre világhírű sportolóink részére a Magyar Sportcsillagok Falát, amely idáig 148 sportoló - Európa-, világ- és olimpiai bajnokok - kézlenyomatát és aláírását helyezték el az utókor számára. A fal a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (TF) látható.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu